A leghíresebb utcák a Földön

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Ezek a Föld leghíresebb utcái!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek a Föld leghíresebb utcái!


2019/07/02

Frissítve: 2024/03/17
Frissítette: ZH

A világ tele van híres utakkal, utcákkal, melyek valamiért kiemelkednek a többi közül. Látványosságukkal, történelmi szerepükkel, de valamiért másak mint a többiek. Ezeket gyűjtöttük most össze!

Ezek a leghíresebb utcák a világon

 

5. Abbey Road

 

Ismerős önöknek ez az út? 

 

És így?

 

 

Így már azért igen, igaz? Nem más, mint a 60-as évek kultusz csapata a Beatles tette híressé, mely 1969-ben megjelent albumának a címét ettől az észak-londoni utcától vette kölcsön. Azóta is turisták milliói jönnek ide és fotóztatják magukat ugyan így, ahogy az egykori banda tagjai tették ezt.

 

4. Hollywood Walk of Fame (Hírességek sétánya)

 

Minden sztárnak az a célja, hogy ide kikerüljön a kéz, vagy a lábnyoma. Ezért dolgoznak egész életükben. Szintén kedvelt turista hely, melyen órákat lehet eltölteni, hogy a kedvenceket meg lehessen találni. Mondjuk ők nem kevesen, már több, mint 2400-an vannak.

 

 

 

 

 

3. Wall Street

 

Kimaradhat-e ez az utca a felsorolásból? A hely, ahol farkasok laknak és dolgoznak? Nem. A világ kereskedelmi központja ez a hely, ahol sorosk emelkednek ki és zuhannak a pokolba. Ahol válságk robbannak ki. A szűk utca a Broadway-től lefelé fut a Keleti-folyóig. Helyén már a 17.században is utca állt, sőt már a 18. században is kereskedtek itt.

 

 

2. Via Dolorosa

 

Végre egy történelmi jelentőségű út. Nem ugrik be előszörre, hogy miért is olyan híres? Akkor elárulom: ez volt az az út Jeruzsálemben, ahol Jézus haladt, mielőtt keresztre feszítették. Az út mentén a Keresztút 14 stációja látható, mindegyik egy adott történethez vagy eseményhez kapcsolódik.

 

 

 

1. Champs-Elysées

 

Nem lehetett kihagyni Párizs egyik jelképét. Az elegáns és széles sugárút a Place de la Concorde-tól az Arc de Triomphe-ig halad.Rengeteg bolt, üzlet, iroda található itt, amely sok más mellett azért is olyan híres, mert 1975 óta a Tour de France utolsó szakasza hagyományosan a Champs-Élysées-n végződik, a versenyzők 6-8 kört tesznek oda-vissza a sugárúton.

 

 

 





Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Catering

A catering szó egy angol kifejezésből ered, melynek elsődleges jelentése a tömeg...

Fordulás

A fordulás a szél felé történő csapás váltás.

Cunningham

Cunningham – a nagyvitorla elsõ élének feszítésével a vitorla öblösségének helye...

fordulás

Negyedszélben haladó hajó szél felé történő csapásváltása, a csapásváltás...

Balatonalmádi Társasüdülő Kikötő

A Balaton keleti medencéjének északi partján található az Almádi Társasüdülő...
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.