A MANUAL 11m OD legszebb időszaka

Id. Zeöld Ákos vitorlás szakosztályvezető:

A Magyar Távközlési Vállalat 1990-ben Balatonkenesén megvásárolta az ÉVM üdülőt. Lehetőség nyílt arra, hogy dolgozói sport céljaira létrehozzunk egy vitorlás szakosztályt. Vásároltunk 2 db. Sudár Regatta hajót és Tulnn-ban a hajókiállításon kerestünk egy nagyobb hajót reprezentációs célra. A kiállításon találkoztunk Scholtz Imrével aki felajánlotta, hogy a drága nyugati hajó helyett ugyan azért az árért vegyük meg a Narval IV hajóját és egy kékszalag esélyes gyors hajót (ONE Desingn 11) A hajókat 1992 évben Style Jacht Kft leszállította. Az 1993 évi Kék Szalag versenyre győzelmi esélyes kormányost kerestünk. Rövid tanakodás után Tuss Miklóst kértük fel a kormányzásra, aki hozta magával Csury Zoltánt.)

A MANUAL 11m OD fénykora

A 90-es évek közepén lehetőségünk nyílt a Matáv meghívására az első magyar 11m OD típusú hajóval versenyezni, mely vadonatúj volt. Sikerült egymás után 3 tókerülő szalagversenyt megnyernünk a MANUAL-lal.

1993 Kékszalag

Csapatunk: Tuss Miklós, Scholtz Imre, Zeöld Ákos, ifj.Zeöld Ákos, ifj.Zeöld László, Csury Zoltán

Először indult 200 feletti hajó és először fordult elő, hogy a rajtra 4 addig a versenyeken nem nagyon látott nyerőesélyes hajó is megjelenjen. Két hazai csapat, a BARRACUDA Zarka Rudival, A MANUAL Tuss Mikivel és két külföldi csapat, egy osztrák 11m OD és egy ACROS típusú hajó (amilyen korábban már indult és nyert kékszalagokat).

Mint később kiderült ez a négy hajó tényleg egy teljesen külön versenyt vívott egymással, elkülönülve a mezőnytől. Miklós öreg róka, már kétszer volt abszolút első hajón, jól ismeri a Balatont. A hajóba beülve szokatlan volt, mert nem tudtunk előtte vitorlázni vele, sem összemérni, a manővereket begyakorolni, így verseny közben kellett mindent kitalálni, kipróbálni. Gyengeszeles verseny ígérkezett, ami végül a mezőnyből addig példátlan számú kiállót eredményezett.

Keleti szélben rajtoltunk, mi és a Barracuda az északi felén a vonalnak kissé beragadva. A zavart szél miatt lassan, de biztosan megyünk át a mezőnyön. Ezen a versenyen látunk és használunk először reachert, annak használata még okoz gondokat. A Barracudán nem tudják az első élét kellően megfeszíteni így ők tompábbak mindenkinél. Ezért amíg mi egyet sem fordulunk, addig ők kettőt is. Ráadásul a balcsapás teljesen negatív, így hiába gyorsabbak nálunk még mögöttünk vannak. Ekkor még a Fazakas Gyuri-féle és Detréék irányította Borensen 10-es a mezőny elején van az osztrák 11m-essel és a Tramontánával.

Kb. egy órával a rajt után a szél meglehetősen gyorsan kezd átfordulni délire majd délnyugatira és elkezd gyengülni. Ahogy a spinnakerek előkerültek a 4 hajó sebességi fölénye markánsan megjelenik és hamarosan eltörpül mögöttünk az egész mezőny. Miklóssal a megszokott a munkamegosztásunk, ő csak a kormányra figyel, én az állandó vitorlakontrollt és az árbockontrollt végzem. A többiek figyelik az ellenfeleket.

Az osztrák 11m-esen látunk először olyan gyengeszeles spinnakert, amely ha kiáll, akkor éri el majdnem a vizet. A miénk a normál osztályelőírásnak megfelelő méretű (kb. 25%-kal kisebb). Ennek megfelelően az osztrákok Kenesénél 1 km-es előnnyel elsőnek veszik a bóját és eltűnnek a szemünk elől.

Miután az első 4 hajó elmegy Siófok felé, a kenesei bójánál eláll a szél és úgy is marad sokáig. Mi négyen a csőig annyira felzárkózunk egymásra, hogy még éppen látjuk, ahogy az első kettő kihagyja a hajózási útvonal első déli bójáját. Azonnal felkötünk az achterra egy óvózászlószerű piros kendőt. Ezt szerencsénkre az első hajók még éppen látták, némi tanakodás után rájöttek a hibájukra és nagyjából a csőből kellett visszafordulniuk a keleti bejáratig. Ekkor tudtunk először az élre állni, sajnos csak percekre, mert a Barracuda annyival gyorsabb volt, hogy egymás melletti, egy takkos menetben simán elment, és a csőből már ők jöttek ki elsőként.

 

 Itt a szokásos dilemma előtt álltunk: gyenge nyugatiban érdemes-e élesen magasságot gyűjtve vízközépen haladni vagy futtatva kicsit gyorsabban kb. Szemes felé haladni. Mivel további gyengülésre számítottunk mi egyedül markáns futtatással a déli part felé mentünk, hátha ott kialakul valami termikus szél. Ez bejött, mert a víz közepén legyengült a szél, majd leállt és újra az élre álltunk. Természetesen megint csak addig, amíg a többiek is leevickéltek a déli partra. Újra egy takkos versenyfutás egyforma szélben és mint kiderül ebben mindhárman gyorsabbak nálunk. Ekkor érezzük először a saját bőrünkön a dacron és a kevlár vitorlák közötti különbséget. Szerencsére az osztrákokat a spéci vitorláik sem mentik meg attól, hogy kétszer is felüljenek, az első felülésnél a déli parton haladt a mezőny, volt 1,5 km előnyünk, hátrafelé nézegettünk és megrökönyödve láttuk, hogy az osztrák 11-es keresztbe áll a menetirányra, túl közel mentek a parthoz a lellei mólónál. Hosszan billegetés (tán fürdés?) után újra jöttek utánunk, de jól lemaradtak. A második felülés a györöki csúcsnál, itt sokan pórul jártak – ők sem tudtak leszabadulni, csak Wossala motorosával produkált farhullámok többszöri segítségével indultak el újra.

Pedig vittek magukkal egy magyar navigátort, hogy legyen valaki, aki jól ismeri a Balatont, két felüléssel és egy bójakihagyással ez nem jött be.  A keszthelyi bóját egy órán belül vette az első négy hajó. A gyengeszeles éjszaka alatt teljesen elvesztettük egymást szem elől. Mi a 2000-ig a „délipart” jelszóval végig a délin próbálkoztunk.

Földvár előtt kivilágosodott. Sem előttünk sem mögöttünk nem láttunk senkit csak rendkívül sok szembejövő hajót, akik még a kenesei szélcsendben ragadtak be és még csak most mentek át a csövön. Az jól látszott, hogy a keleti medencében ismét teljes a szélcsend.

Ahogy átkecmeregtünk a csövön és elláttunk Füredig akkor világosodott meg számunkra, hogy hogyan is állunk. Szinte reménytelennek tűnő helyzetben voltunk. 4. helyen álltunk, az első az osztrák 11m-es kb. 1 km-re lehetett a befutótól, a 2. és a 3. egymás mellett kb. félúton a csőtől Füredig tartó szakaszon, mi pedig a csőben.

Csak Miklós nem látta reménytelennek a helyzetet.

Folytatjuk.....