Balaton átúszás

Bejelentkezés  |  Regisztráció  | 2018. Április 26. Csütörtök - Ervin
hirdetes
címkék: Balaton

Rekord közelben a 2017-es Balaton-átúszás

hirdetes
<
Rekord várható az idei Balaton-átúszáson

Egyre többen indulnak el rajta minden évben, éppen ezért -és az előzetes adatok alapján- elképzelhető, hogy az idei Balaton-átúszás a rekordok viadala lesz.

 

Július 1-én rendezik meg az idei Balaton-átúszást, ebből az alkalomból tartottak a héten sajtótájékoztatót a szervezők. Az első viadalra 1979-ben kerül sor, az idei pedig a 35. lesz a sorban. Kiszámolható könnyedén, hogy 1979 és 2017 között nem 35 év telt el. Ennek a számnak az a magyarázata, hogy az 1987-es, a 1993-as, a 2005-ös és a 2010-es esemény különböző okok miatt elmaradt. A 2017-es viadalra már most több, mint 10 000 ember jelezte indulási szándékát. Mivel  nevezni még nem késő (június 28-ig), ezért már most tisztán látszik az, hogy a 2017-es lehet az átúszások történetének legtöbb résztvevjét magénak tudó rendezvénye.

hirdetes

 

Idén az esemény fővédnöke Szabó Tünde sportért felelős államtitkára. Olyan népszerű és közismert emberek álltak még ki az átúszás promotálása mellett, mint Risztiv Éva olimpiai bajnok úszónk, Erdei Zsolt profi ökölvívó világbajnokunk, aki már maga is teljesítette korábban a Révfülöp és Balatonboglár közti távot. Persze ne gondoljuk azt, hogy ez egy olyan könnyű megmérettetés. Az átlagosan úszással töltött idő ugyanis majdnem eléri a 3 órát. Ennyi idő alatt teljesítik átlagban az emberek az 5200 méteres távot.

 

hirdetes
hirdetes

"Alsóörs vár, marasztal, visszavár." - Interjú a dinamikusan fejlődő...

2018-04-05

Alsóörs elképesztő fejlődésen esett át az elmúlt években, mind az oktatás, mind a kultúra, mind a turizmus területén. Hebling Zsolt, a köszség polgármestere részletesen mesélt nekünk a változásokról, fejlesztésekről.

Hihetetlen fejlesztések Alsóörsön - Interjú Hebling Zsolt polgármesterrel (2. rész)

Hihetetlen fejlesztések Alsóörsön - Interjú Hebling Zsolt polgármesterrel...

2018-04-06

Alsóörs az elmúlt években folyamatos fejlődéseken ment keresztül, mind az önkormányzati, mind a magántőkés kezdeményezések esetében. Az, amit itt véghezvittek, valóban példaértékű. Hebling Zsolt polgármester úr mesélt nekünk részletesen a település fellendüléséről.

Alsóörs fejlődése példaértékű, Hebling Zsolt polgármester mesél róla

Alsóörs fejlődése példaértékű, Hebling Zsolt polgármester mesél róla

2018-04-07

Alsóörsön az elmúlt években számos önkormányzati és magánberuházásnak köszönhető fejlesztés valósult meg, amikről Hebling Zsolt polgármester mesélt a vitorlázás.hu-nak. Ismerd meg Alsöőrs lehetőségeit, látogass el a településre idén nyáron te is!


2018-04-09 Vitorláznál? Így fogj neki!

Aki vitorlázott már valaha, abban könnyen felébred a vágy, és hamar beleszeret a sportba. A vitorlázás egyet jelent a szabadsággal, a vitorlázás szerelem, valójában pedig sokkal több annál, egy éeltforma. Íme a legalapvetőbb tippek, amiket biztosan figyelembe kell venned, mielőtt komolyan foglalkozni kezdenél a sporttal.

2018-04-23 Izgalmas legendák a magyar tengerről

A csodákat igyekszünk történetekkel megmagyarázni. Így már nem is meglepő a megannyi legenda kialakulása, ami a Balatont és a környező településeket övezi. Íme néhány izgalmas, ugyanakkor elfeledett történet a Balatonról.

Ezek a legszebb idézetek a Balatonról

A magyar tenger számos költőt, írót és nagy gondolkodót megihletett már. Nem is csoda, minket is évről évre elvarázsol a tó és a települések...

Izgalmas legendák a magyar tengerről

A csodával határos eseményeket és helyeket igyekszünk történetekkel magyarázni, mióta világ a világ. Hogy is maradhatna így ki a Balaton...

Köszönjük az értékelésed!
Kérjük jelentkezz be az értékeléshez!
Értékeld ezt a helyet
Írd le a véleményed a helyről



IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb vitorlázással kapcsolatos hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.