Bathó 5. helyen végzett a Byte VB-n!

2012. Május 17. Csütörtök - Paszkál

Bathó 5. helyen végzett a Byte VB-n!

Bathó 5. helyen végzett a Byte VB-n!

Byte világbajnokság 2010. április 6-10. Cannes (F)  


Bathó Péter 5. a Byte VB-n!

34 nemzet képviseltette magát a Byte világbajnokságon, amely az utolsó kvalifikációs versenynek számított az augusztusi Ifjúsági Olimpiára. Bathó Péter (BYC) már a tavalyi Európa-bajnokságon megszerezte a kvótát Magyarországnak, hiszen első helyet végzett a világeseményen, ennek ellenére nem vette lazán Cannes-ban a versenyt és komolyan küzdött a jó eredményért.

A fiúk mezőnyében 44, a lányoknál 28 hajó vett részt a világbajnokságon. Az első két nap teljes szélcsendben telt, majd pénteken középszélben sikerült az első futamokat megrendezni. A szél igazán csak szombaton kezdett felerősödni, vasárnapra aztán már 34 csomóval fújt! Végül a három nap alatt kilenc futamot tudtak megrendezni.

Bathó Peti gyengén kezdett, az első három futamban nagyon rossz rajtokat vett, az első húszba sem sikerült bekerülnie. A szél erősödésével azonban ő is egyre jobban teljesített, szombaton nyert egy futamot, ezt vasárnap megismételte. Az összetett értékelésben végül az ötödik helyen végzett, amely edzői szerint jó eredmény, de ők is és Peti is többet várt el magától.

A szövetségi kapitány részletes beszámolója néhány nap múlva elérhető lesz.

 

Ossza meg!

Vissza: Nemzetközi vitorlás versenyek
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Kenesei Szezonnyitó OD vitorlás verseny beszámoló

Kenesei Szezonnyitó OD vitorlás...

A Kenesei Szezonnyitón, a One Design Trophy első állomásán április 28-án és 29-én Balatonkenesén,...

» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...
» Kékszalag 2012


Balanszkormány

A balanszkormányon a kormány forgástengelye nem a kormánylap belépőélén, hanem hátrább van. Ezért a... Tovább


Derült Zadar (Horvátország)
05. 18. P

Derült
Min-Max: 13 °C 18 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás