Bathó Péter ifjúsági olimpiai kvótát szerzett

2012. Május 17. Csütörtök - Paszkál

Bathó Péter ifjúsági olimpiai kvótát szerzett

Bathó Péter ifjúsági olimpiai kvótát szerzett

Forrás: vitorlazas.hu

Az olaszországi Imperiaban zajló kvalifikációs versenyen Bathó Péter Európa-bajnoki címet szerzett a byte osztályban, és ezzel olimpiai kvótát szerzett Magyarországnak a 2010-ben megrendezésre kerülő Ifjúsági Olimpiára. Imperia Winter Regatta (I) 2009. december 3-7.  


Bathó Péter ifjúsági olimpiai kvótát szerzett

Az augusztusi, szingapúri ifi Olimpián egyetlen hajóosztályként a byte-ban mérik majd össze tudásukat a 15-16 évesek. 25 ország 44 versenyzője között Magyarországot egyedüliként Bathó Péter (BYC) képviselte, aki a négy napos verseny során óriási küzdelemben megnyerte a versenyt! Az első napon gyenge szélben egy futamot tudtak megrendezni, a második napon Peti pedig már futamot is nyert. Végül összesen 10 futam megrendezését tette lehetővé az időjárás, az utolsó napon azonban már esős, hideg idő nehezítette a versenyzők dolgát. Peti ekkor nem volt jó formában, egy 13. és egy 19. helyet ért el, de aztán az utolsó futamban ötödikkén tudott végezni, és így a két kiejtéssel megőrizte a vezető pozícióját. Az olimpiai kvóta mellett Bathó Péter Európa-bajnoki címet is szerzett.

Imperia Winter Regatta 2009 eredmény

 

Ossza meg!

Vissza: Nemzetközi vitorlás versenyek
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Kenesei Szezonnyitó OD vitorlás verseny beszámoló

Kenesei Szezonnyitó OD vitorlás...

A Kenesei Szezonnyitón, a One Design Trophy első állomásán április 28-án és 29-én Balatonkenesén,...

» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...
» Kékszalag 2012


Beton

A beton egy kötőanyagból (cement, rigipsz, gipsz..), adalékanyagból (homok, sóder, kavics, zúzott kő), és... Tovább


Derült Zadar (Horvátország)
05. 18. P

Derült
Min-Max: 13 °C 18 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás