DN Jégvitorlás Országos Bajnokság beszámoló és végeredmény is a Vitorlazas.hu-n

2012. Május 22. Kedd - Júlia, Rita

DN Jégvitorlás OB beszámoló

DN Jégvitorlás

Forrás: www.byc.hu

Végre hátradőlhetünk a fotelben és elfogyaszthatjuk jól megérdemelt vörösborunkat, hiszen sikerült érvényes DN Jégvitorlás Magyar Bajnokságot rendezni! Köszönöm a kitartását azoknak, akik vasárnap ott voltak Fűzfőn megerősíthetik, hogy nagyon jót vitorláztunk. A nyolcadik napon végre sikerült négy futamot rendeznünk, így az első balatonfüredi futammal együtt összesen öt futamot teljesítettünk és jutott kiesőre is.


A szombati erős szélnek nyoma sem volt reggelre, így a nap eleje megint szereléssel, anekdotázással és egyeseknek az előző viharos éjszaka fáradtságainak kipihenésével tellett. Egy óra magasságában enyhe szellő kerekedett és néhányan kimentünk bevitorlázni a pályát. A rendezők is résen voltak és azonnal nekiálltak a pálya kitűzésének. Mivel keleti szél fújt a Fűzfő előtti maradék – de nagyon jó állapotú – jégdarabon pontosan egy kilométer hosszúságú pályát tudtunk kitűzni.

A jégen meg sem látszott az előző napok meleg, esős időjárása. A 18 cm vastag, tökéletesen szilárd – és ami nekünk nagyon fontos volt – nagyon gyors jégen bonyolítottuk a futamokat. Az első rajtnál 10-en álltunk fel a rajtvonalon, de később Rozsdának el kellett mennie, így csak kilencen maradtunk. A befutási sorrend már az első futamnál kialakult és kisebb változásokkal így is maradt mind a négy futam során.

Egy füst alatt lefutottuk a Fűzfő Kupa futamait is, amely – mily meglepő – hasonló végeredménnyel értek véget, mivel mindenkinek a füredi futam volt a kiesője.

Még egyszer köszönöm mindenkinek a részvételt.

Előreláthatóan több versenyt nem szervezünk ebben a szezonban, bár az időjárás még meglephet bennünket és lehet, hogy még pár hétig jó jegünk lesz Fűzfőn és a Velencei tavon.
Nemzetközileg kvalifikált versenyzőink  hamarosan indulnak az Európa Bajnokságra – melynek elsődleges helyszíne Litvánia. Jó utat és sok sikert kívánok nekik a magyar jégvitorlázók nevében.
 

2011 DN Jégvitorlás Országos Bajnokság végeredménye


Pataki Attila
M-100
Magyar Nemzeti Titkár

Ossza meg!

Vissza: Hazai vitorlás verseny hírek
címkék:

Kenesei Szezonnyitó OD vitorlás verseny beszámoló

Kenesei Szezonnyitó OD vitorlás...

A Kenesei Szezonnyitón, a One Design Trophy első állomásán április 28-án és 29-én Balatonkenesén,...

» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...
» Kékszalag 2012


Préselés

Préselésnek hívjuk, ha szél ellen vitorlázunk (kreuzolunk) és jobban szél felé tartunk a kelleténél. Tovább


Borult Zadar (Horvátország)
05. 23. Sze

Borult
Min-Max: 17 °C 17 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás