Dolphin Magyar Bajnokság 2009
Szombaton és vasárnap újabb futamokat rendeztek a Balatonfüred-Csopak előtti vízterületen. Az utolsó napot is, mint a bajnokság egészét, az erős, olykor viharos erejű szél jellemezte. A 12-24 csomós északi szélben a Paksiak uralták a mezőnyt, az első három helyen ASE hajó végzett. Tíz futam után hirdettek bajnokot, az első két helyen kiegyenlített küzdelem folyt, az első futamtól az élen álló Gál Attila kormányozta HUN 658 rajtszámú egység biztosan tartotta mindvégig első pozícióját az összetettben. Okosan, a viharos szélben inkább a biztonságra törekedve vitorláztak. A második helyre a Weisz János kormányozta HUN 731 számú hajó dolgozta fel magát, nekik többet kellett kockáztatniuk és szinte semmit sem hibázhattak egy OCS és egy DNS után. Egyenletes teljesítményével harmadik lett a HUN 693-as számú Sárközi Béla által vezetett egység.
Eredmények:
1. HUN 658 Lelemény ASE Gál Attila, Gál István, Fenyvesi Gábor, ifj. Fenyvesi Gábor, László Zoltán 11 pont
2. HUN 731 Suppy ASE Weisz János, Gáspár Szilvia, Nagy Viktor, Seres Péter, Zemplémi Balázs 14 pont
3. HUN 693 Karakán ASE Sárközi Béla, Héjja László, Kovács József, Pálfalvi Gábor, Zsók Gergely 17 pont
Hangemann László










Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.