Draagon Eb. 3. nap

2012. Május 22. Kedd - Júlia, Rita

Dragon Európa-bajnokság 3 futam után

Dragon Eb 2010

Forrás: www.dragoneuropeans.hu

Balatonkenese, 2010. június 10. A harmadik nap is szélcsenddel kezdődött a Balatonon, ám a déli órákban dél-nyugati irányból elkezdett fújni a szél, így a rendezőknek sikerült három futamot rendezniük a szerdai napon.


 

Markus Wieser 3 futam után az élen

 

A 8-10 csomós szélben a Markus Wieser által irányított egység szerepelt a legjobban, ugyanis a címvédő az első két futamot megnyerte a harmadikban pedig az előkelő tizenegyedik helyen ért célba, így megnyugtató előnnyel vezet az első három futam után. A Stephan Link kormányozta német hajó áll a második helyen, míg az orosz Anatoly Loginov irányította csapat a harmadik. A magyar egységek közül a Dr. Tenke Péter, Goszleth Marcell, Varga István trió zárt a legelőkelőbb helyen szerdán, miután a futamokban elért 21., 36., valamint 13. helyezéseiknek köszönhetően, összetettben a huszonötödik helyről várják a folytatást.

 

 

Szerdai versenynap értékelése

 

„Rendkívül elégedettek vagyunk, hiszen kiválóan sikerült számunkra az első szeles nap itt a Balatonon. Ideális körülmények között versenyezhettünk és nagyon komoly csatákat kellett vívnunk, hiszen kiváló ellenfeleink vannak. Türelmesnek kell lennünk, mert messze még a vége, de bízom a jó folytatásban,” – mondta a címvédő Markus Wieser a szerdai versenynap után.

 

 Dr. Tenek Péter beszámolója

 

„Hatalmas élmény volt ilyen mezőnyben vitorlázni és természetesen elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel. Amennyiben a második futam jobban sikerült volna, akkor tökéletesnek is nevezhetnénk ezt a napot, de látjuk a hibáinkat és igyekszünk tanulni belőlük. Ami tanulság, hogy a jó rajt elképesztően fontos ekkora mezőnyben, és azt is látjuk, hogy a hátszeles szakaszokban sokat kell még fejlődnünk.” – mondta a szerdai napot a legjobb pozícióban záró Dr. Tenke Péter.

 

 

Az Erste Private Banking Dragon Európa-bajnokság csütörtökön folytatódik. A szervezők reményei szerint sikerül majd legalább két, legfeljebb három futamot megrendezni.

 

3 futamot követő eredmények 

 

 Náray Vilmos
versenyigazgató
europeans@dragonclass.hu 
tel.: (20) 369 2126

Vobeczky Zoltán
sajtófőnök
vobeczky@live-sport.hu
tel.: (20) 558 4040

 

 

 

Ossza meg!

Vissza: Hazai vitorlás verseny hírek
címkék:

Kommentek

vitorlazas_sys | 2010-06-10 08:51 Válasz erre

Hatalmas verseny!

1

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Kenesei Szezonnyitó OD vitorlás verseny beszámoló

Kenesei Szezonnyitó OD vitorlás...

A Kenesei Szezonnyitón, a One Design Trophy első állomásán április 28-án és 29-én Balatonkenesén,...

» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...
» Kékszalag 2012



Zivatar záporesõvel Velencei tó
05. 23. Sze

Zivatar záporesõvel
Min-Max: 15 °C 25 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás