F18-M3 Országos Katamarán Bajnokság második nap eseményei

2012. Május 22. Kedd - Júlia, Rita

F18-M3 Országos Katamarán Bajnokság második nap eseményei

F18-M3 Országos Katamarán Bajnokság, katamarán, bajnokság

Pénteken egy megrendezett futammal folytatódott a 2011. évi F18 Országos Bajnokság. Délelőtt tíz órakor a leálló K-i szélben sikerült egy futamot rendezni a szervezőknek, melyet a Várady Szabó János - Petheő Tamás páros ismét megnyert. A szél leállt, így parton halasztást rendeltek el. A szél csak délután négy órára jött meg, D-DK-i irányból, de a szabályok szerint ekkor már nem lehetett kivinni a mezőnyt versenyezni.


F18-M3 Országos Katamarán Bajnokság második nap

 

 A bajnokság előtti héten érkezett meg a Vándor Róbert – Kalocsai Zsolt új hajójuk. Az eddig megrendezett három futam után őket kérdeztük, hogy érzik magukat versenyen.



„Nagyon tetszik az új hajó, mindenképpen jó választás volt. Úgy érezzük, hogy ez a mi adottságunknak, súlyunknak sokkal jobban megfelel, mint az előző. Azt hittük, hogy többen jönnek majd a bajnokságra, de így is élvezetes, hogy összemérhetjük magunkat a többiekkel. Mindig izgalmas kihívás egy teljesen új hajón kitapasztalni a helyes beállításokat. Egyenlőre tanuljuk a beállításokat és várjuk az erősebb szelet, mert úgy még nem tudtunk menni vele, és szeretnénk kipróbálni, hogy abban mire leszünk képesek.„


Szombaton tíz órától folytatás, a szervezők remélik, hogy sikerül több futamot is megrendezni.
  

 

Ossza meg!

Vissza: Hazai vitorlás verseny hírek
címkék:

Kenesei Szezonnyitó OD vitorlás verseny beszámoló

Kenesei Szezonnyitó OD vitorlás...

A Kenesei Szezonnyitón, a One Design Trophy első állomásán április 28-án és 29-én Balatonkenesén,...

» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...
» Kékszalag 2012



Zivatar záporesõvel Siófok
05. 23. Sze

Zivatar záporesõvel
Min-Max: 14 °C 24 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás