Fejér Megyei Bajnokság – Springer Ferenc Emlékverseny 2010. május 8-9. Agárd

2012. Május 22. Kedd - Júlia, Rita

Fejér Megyei Bajnokság

Fejér Megyei Bajnokság

Forrás: Magyar Vitorlás Szövetség

Az elmúlt hétvégén került megrendezésre a Fejér Megyei Bajnokság a Velencei-tavon. 6 hajóosztályban neveztek a versenyzők, és végül 3 futamból hirdettek eredményt.


Springer Ferenc Emlékverseny
2010. május 8-9. Agárd



Szombaton Halasztással indult a nap, majd dél körül beindult egy kis délies légmozgás, így a főrendező a vízre vezényelte a népet. Egyre erősödő szélben végül 3 futamot sikerült rendezni, és a csapat 5 óra után ért partot. Vasárnap nem volt ilyen szerencséje a rendezőknek, hiszen a halasztás után vízre terelt mezőny nem kapott elegendő hajtóanyagot, így véget vetettek a várakozásnak. Ahogy lenni szokott, a díjkiosztó alatt már szép szél fújt, de sajnos már későn érkezett.
 
Finn osztályban az új hajóval versenyző Bartos Zoltán ( ARSC ) diadalmaskodott. Megszorította őt az ezüstérmes Mészáros György ( ARSC ), akit az a Schőmer András ( ARSC ) követett, aki az első finn bajnokságon is indult több mint 50 évvel ezelőtt. Nem is akárhogyan, megnyerte az utolsó futamot! Masters kategóriában Bartos Zoltán, Schőmer András, Farkas József ( OVE ) volt a sorrend.
 


Laser osztály



Laser osztályban az egykori Repülő Hollandi válogatott Schőmer Norbert ( ARSC ) nyert. Második helyen az a Bóna Gábor ( SVE ) vitorlázott, aki az utóbbi években a Nemere II. kormányát fogta. Harmadik lett Marczell Zsolt ( YKA ). Egyre több versenyző jelenik meg ebben az osztályban, olyanok, akik sok év után újra kezdik, vagy olyanok, akik a nagyhajós tudásuk fejlesztésére használják a kishajós versenyzést.
 
Laser Radialban három válogatott versenyző is indult. Közülük is kiemelkedett Hunfalvy Péter ( YKA ), aki biztosan utasította maga mögé Matis Ádámot ( VVSI ) és Mátyás Viktort ( YKA ). A legjobb női versenyző Héjj Viktória ( YKA ), az összetett 5. helyen végzett.
 
Laser 4.7-ben Szabó Balázs ( VVSI ) dominált, három futamgyőzelemmel megelőzve Dénes Bencét ( YKA ), aki kicsit álmosan versenyzett a múlt heti teljesítményéhez képest. Vajnai Zoltán ( YKA ) harmadik helyen sem forgott nagy veszélyben, hiszen a legjobb női versenyző Kiss Bernadett ( YKA ) 4 ponttal végzett mögötte.
 
Kalóz osztályban 3 nevező volt, de csak két hajó indult három futamon. Végül a Friedl Mihály-Schneider István ( SÉP ) kettőse végzett az élen.
 


Optimist



Optimistben a sok szabálytalansággal tarkított versenyen Soltész Hanna ( VVSI ) végzett az élen. Őt követték a Szilasi testvérek. Közülük Fábián ( Kereked ) végzett az összetett második helyen, míg fívére Farkas ( Kereked ) lett a harmadik. Ifiben Virág Flóra ( YKA ) lett a harmadik. Szilasi Fábián serdülő elsőként végzett, megelőzve Józsa-Kovács Attilát ( Szigligeti VSE ) és az első versenyén induló Munkácsi Somát ( YKA ). Negyedik helyen végzett Szűcs Ábel ( Szigligeti VSE ), akinek szintén idén kezdett vitorlázni. Nagy teljesítmény az újoncoktól, hogy mind a három futamot teljesítették!

Ossza meg!

Vissza: Vitorlás híreink
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Kenesei Szezonnyitó OD vitorlás verseny beszámoló

Kenesei Szezonnyitó OD vitorlás...

A Kenesei Szezonnyitón, a One Design Trophy első állomásán április 28-án és 29-én Balatonkenesén,...

» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...
» Kékszalag 2012


Karabíner

A karabíner rugós csat, elengedhetetlen felszerlése a hajónak.Funkciója hasonló a seklihez, két dolgot tudunk... Tovább


Borult Zadar (Horvátország)
05. 23. Sze

Borult
Min-Max: 17 °C 17 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás