Palma,türelemjáték a harmadik napon

2012. Május 23. Szerda - Dezső

Türelemjáték volt a harmadik nap Palma-ban

Sibello fivérek vezetik a 49er mezőnyt

Forrás: sailing.org

A harmadik nap alacsonyan szálló felhőivel és a szelet késleltető esőjével próbára tette a Trofeo SAR Princess Sofia MAPFRE versenyzőit.


Nehézkes hatodik futam a 49er-eknek

A 49er-eknek végül sikerült megrendezni a hatodik futamot három próbálkozás és egy 1 órás várakozás után az esőben. A 49er versenyrendező Rafael Serrano vagy ismertebb nevén „Lucky” , kétszer elindította a futamot, de a nem megfelelő időjárás miatt a várakozás mellett döntött. A harmadik rajt a hatodik futamért a sárga csoportnak délután 4 után indult el gyenge, de kifújtabb szélben. Ezzel a két csoportnak egyenlő számú futamot tudtak megrendezni.

Sibello fivérek tovább menetelnek

A Sibello fivérek (ITA) megszerezték negyedik futamgyőzelmüket, ezzel veretlenek maradtak a verseny kezdete óta. A brit csapat, John Pink és Rick Peacock feljött a második helyre. Ők az elsők a top 10-ben szereplő 4 brit hajó közül.

Halasztás a többi osztálynak

Parti halasztás majd vízi halasztás után az esőben a többi hajóosztály 16.00-kor kiment a partra. Jobb időt vártak az Észak-Nyugat felől érkező Mistral miatt, ami közepes szelet és kis hullámokat kellett volna, hogy produkáljon.

Sylvia Vogl és Carolina Flatscher, női 470

A Yacht Clubban Sylvia Vogl és Carolina Flatscher (AUT) , a női 470-es mezőny vezetői, kommentelték első napjukat: „ Élveztük a tipikus palma-i időt a remek hullámokkal és a kiszámítható szélirányokkal. „ Az osztrák duó az elmúlt 6 évben intenzíven készült az Olimpiára és az egyik fő edzőhelyük Palma volt. „Ez a hetedik alkalom, hogy részt veszünk ezen a versenyen, 2005-ben megnyertük, nagyon szeretünk itt vitorlázni és versenyezni.”

Vogl és Flatscher nagyon élvezi a gyengeszeles időjárást, de tudatában vannak, hogy a francia csapat, Ingrid Petitjean és Nadége Douroux valódi veszélyt jelentenek.

A verseny további menete

A következő verseny napon a Laser, RS:X, férfi 470 és a 49er osztályok csoportokra lesznek bontva és a végső arany és ezüst csoportba kerülésért fognak vitorlázni. A többi osztály nem lesz szétbontva.
 

Ossza meg!

Vissza: Nemzetközi vitorlás versenyek
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Nemcsak a széllel, illetve annak hiányával, hanem orvhalászok hálójával is meg kellett küzdeni a VI....

» Kenesei Szezonnyitó OD...
» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...


Mancsaftolni

A kormányzás kivételével az összes többi hajósfeladat elvégzése a mancsaftolás körébe tartozik. Tovább


Zivatar záporesõvel Keszthely
05. 24. Cs

Zivatar záporesõvel
Min-Max: 14 °C 22 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás