J24 EB 2009 vitorlás verseny Souda Görögország - Harmadik nap

2012. Május 23. Szerda - Dezső

J24 EB 2009 Souda - Harmadik nap

J24 EB 2009 Souda - Harmadik nap

Forrás: vitorlazas.hu

Az Európa-bajnokság második versenynapján ismét három futamra került sor, amelyeket a magyar csapat remek eredményekkel fejezett be, így jelenleg a hetedik helyen áll az összetettben. J24 Európa-bajnokság 2009. október 24-30. Souda (Görögország)


J24 EB 2009 Souda - Spontán buli után a harmadik nap

Mivel kedden nem került sor futamra, a rendezők egy spontán esti bulival igyekeztek kárpótolni a versenyzőket. A jó hangulatú szórakozás után reggel vágyakozó tekintetek nézték a tükörsima vizet, és amikor egy kis frissülés érkezett a kikötőbe, a versenyzők a zsűrinél gyorsabban reagálva kimentek az öbölbe vitorlázgatni. Nem sokkal később aztán a rendezők kitűzték a pályát, igaz ugyan, hogy messzebb a kikötőtől, mint eddig, a kreutz bóját pedig az egyik állomásozó tanker mellé tették ki, hogy felélesedjen mellette a szél. Az első futamot teljes káosz jellemezte, harminc fokos szélfordulókkal és két pályamódosítással. Litkey Farkas és legénysége hetediknek futott be az első futamban, amelyben az addig vezető német hajó nem kis meglepetésre csak a 25. helyen ért célba.

J24 EB 2009 Souda -Második futam

A második futamban már egyenletesebb szél fújt, ekkor a magyar csapat harmadikként vette az első bóját. A pályán álló tanker egyre nagyobb taktikai szerepet kapott, mivel a szél egészen érdekesen viselkedett körülötte. Az első és a második futamot is az angol csapat nyerte meg, és mivel a negyedik helyen célba ért német hajót utólag kizárták, az eredetileg ötödik helyen végzett magyar egység egy negyedik hellyel erősítette meg az összetettbeli pozícióját.

J24 EB 2009 Souda -Litkey Farkas és jó szereplés után a hetedik helyen áll

A harmadik futamot általános visszahívással kezdte a mezőny, majd a második rajtnál Litkey-ék a bal oldalon elsőnek rajtoltak. A bóját is elsőként vették, szorosan mögöttük érkezett a német csapat, de aztán a lenti kapuban rossz oldalt választottak, és egy újabb negyedik helyet sikerült elérniük. A rendezők megpróbáltak elindítani egy negyedik futamot is, de azt végül a rajt után nem sokkal a gyengülő szél miatt lelőtték. A Naviscon hat futam után már a hetedik helyre jött fel az összetettben.

J24 EB 2009 Souda aktuális eredmények:

http://www.hunsail.hu/uploads/files/J24_results_2.pdf

Ossza meg!

Vissza: Nemzetközi vitorlás versenyek
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Nemcsak a széllel, illetve annak hiányával, hanem orvhalászok hálójával is meg kellett küzdeni a VI....

» Kenesei Szezonnyitó OD...
» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...


Luftkaszni

A luftkaszni jelentése légkamra. Ezek olyan légmentes zárt kamrák a hajóban, amik megakadályozzák a hajó... Tovább


Zivatar záporesõvel Velencei tó
05. 24. Cs

Zivatar záporesõvel
Min-Max: 15 °C 25 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás