Katona Klári a New York Művész Páholyban!

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Katona Klári a New York Művész Páholyban!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Katona Klári a New York Művész Páholyban!


2016/03/21

Katona Klári neve a mai napig sokat mond, hiszen dalait előszeretettel éneklik kortársai az új nemzedékkel egyetemben. Ismerd meg te is jobban életét, és tudj meg mindent a Művész Páholy eseményéről! 

Katona Klári a New York Művész Páholyban!

Katona Klári karrierje 

 

Katona Klári az elsők között volt, akinek nőként Magyarországon nagylemeze jelent meg. Már 13 éves korában elkezdett a zenéléssel foglalkozni, kezdetben a Kék Csillag, majd a Neoton együttes énekeseként, végül szólistaként szerepelt.

14 évesen az éneklés miatt költözött Budapestre. Sík Olgánál tanult énekelni, akit a szakma egyik legismertebb tanáraként tartanak számon.

Az 1972-es Táncdalfesztiválon a Bővizű forrás című dalával előadói díjat zsebelt be. A későbbiekben rendszeres fellépő volt hazai és külföldi tánczenei fesztiválokon egyaránt.

A Made in Hungary-n 1975-ben az Ablak nincs az emberen című dalával nyert, amit eredetileg Kovács Katinak szántak. Lemezeit, dalait a mai napig csak jó véleménnyel lehet illetni.

 

Jótékonysága példaértékű!

 

Az énekesnő gyerekeknek szóló zenei oktatóanyagát 1250 óvodába juttatta el, ezután Zeneország címmel zenés műsort forgattak a Duna Tv számára, amivel megmutatták a kicsiknek, hogy milyen jó dolog az éneklés.

Katona Klári mindenki számára példaként szolgálhat, hiszen hírnevét kihasználva rengeteget jótékonykodott, amiért Pro Caritate díjat vehetett át.


Egy exklúzív este Katona Klárival a New York Művész Páholyban!

 

Az énekesnő az utóbbi időben kissé eltűnt a nyilvánosság elől, ám a rajongók nagy örömére most ismét találkozhatunk vele a New York Művész Páholyban!

A Művész Páholy rendszeres eseménysorozattal várja a nagyérdeműt már évek óta. A beszélgető estek a művészet különböző ágazataira lettek kihegyezve, példaértékű előadókkal társítva.

Április 18-án Te is részese lehetsz egy hihetetlen élménynek Katona Klári előadásában. Az eMeRTon-díjas énekesnőt új szerepben ismerheted meg, mesél majd életéről, karrierjéről.

Ha nem szeretnél lemaradni az eseményről, látogass el a rendezvény Facebook oldalára, s alkalomadtán látogass el egy kávéra a rendezvénynek otthont adó csodás New York Kávéházba is. Hidd el, felemelő érzés lesz elkortyolni egy csésze feketét a Világ Legszebb Kávéházában! 

 


ünnep



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Rendezvényhelyszín Budapesten

A rendezvények esetében különösen fontos, hogy megfelelő helyszínt találjunk. Egy rosszul...

Borda

Borda – a hajótest keresztirányú eleme, merevítõje

Flokko

A flokko egy könnyű széljelzó szalag.

merev forstag

Rögzíti a hajó orrát az árbochoz, egy alumínium, vagy műanyag profilban drótkötél...

Balatonfüred - Hajógyári Kikötő

A Balatonfüredi Hajógyári kikötő leírása: A Balaton keleti medencéjének északi...
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.