Kékszalag hírek 2009 - Detre Dia a Kékszalagon

2012. Május 23. Szerda - Dezső

Kékszalag hírek 2009 - Detre Dia a Kékszalagon

Kékszalag hírek 2009 - Detre Dia a Kékszalagon

Forrás: székely-nagy katalin

Korábban már többször volt arra példa, hogy - versenyen kívül - szörffel teljesítették a Kékszalag közel 150 kilométeres versenytávját. Gádorfalvi Áron 2003-ban célba is ért, sőt, megelőzött minden vitorláshajót, és elsőként futott be a balatonfüredi kikötőbe. Idén Detre Diána is megpróbálja teljesíteni a távot, így tehát versenyen kívül, de a mezőnnyel rajtol majd el 2009. július 3-án.


Detre Dia - London 2012 - Cél a TOP 10

Dia jelenleg Magyarország legjobb női szörfözője, olimpikon. Egy év alatt 36 helyet lépett előre a világranglistán, célja, hogy mind a ranglistán, mind a 2012-es londoni olimpián a TOP 10-be kerüljön, ám szerencsés esetben még a pontszerzés, sőt, az érem sem elképzelhetetlen.

Detre Dia és a motiváció

Van, mi motiválja, hiszen a családi hagyományok is erre predesztinálják. Édesapja Detre Szabolcs, aki (ikertestvérével egyetemben) az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmével a magyar vitorlássport eddigi legjobb ötkarikás szereplését produkálta, így a mind a mai napig a sportág aktív és elismert személyisége. Ilyen előzményekkel Dido neve sem cseng rosszul vitorlás berkekben, korábban vitorláshajóval már maga is teljesítette a távot, ám most valami új, a hagyományoktól merőben eltérő tettre szánta el magát.

Kékszalag 2009 vitorlás verseny - Detre Dia az első nő, aki szörffel vág neki a távnak

Nő ugyanis szörfdeszkával még nem teljesítette a nagy tradíciókkal rendelkező, Európa-szerte ismert tókerülő versenyt. Vállalása azonban nemcsak emiatt érdekes. Dido fiatal kora ellenére meglehetősen fogékony arra, hogy a maga eszközeivel bizonyos elengedhetetlenül fontos témákban felhívja a figyelmet a társadalmi felelősség vállalására. A 41. Kékszalag T-Mobile Nagydíj szörffel való teljesítése is egy eszköz egy jó ügy érdekében. Így esett a választása az Egészség Hídja Összefogás Egyesületre, mely a mellrákszűrések fontosságára jött létre, és szervezi rendezvényeit prevenciós céllal országszerte immár hagyományosan, olyan prominens személyiségek bevonásával, mint Sebestyén Márta, Dobó Kata vagy Oroszlán Szonja. Dido az Összefogás jegyében és a szűrések és a prevenció fontossága érdekében száll harcba az elemekkel, az idővel, a széllel, a hullámokkal és a különböző méretű vitorláshajókkal, és készül az akár több mint egy napos erőpróbára, bízva abban, hogy vállalása nagyobb felelősségre, egészséges életmódra és sportolási hajlandóságra sarkallja azt a több millió magyar, illetve több milliárd más nemzetiségű nőt, akiknek példát akar mutatni a közelgő regattán.

 

Ossza meg!

Vissza: Kékszalag
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Nemcsak a széllel, illetve annak hiányával, hanem orvhalászok hálójával is meg kellett küzdeni a VI....

» Kenesei Szezonnyitó OD...
» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...


Centomiglia

Centomiglia vitorlás verseny történet Az első Centomigliát a Circolo Vela Gargnano rendezte 1951-ben. Ez egy Garda... Tovább


Zivatar záporesõvel Budapest
05. 24. Cs

Zivatar záporesõvel
Min-Max: 14 °C 24 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás