A Fonyódi Keresztes György Kikötő leírása, szolgáltatásai, megközelíthetősége

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Szakszótár > Fonyód - Keresztes György Kikötő (Hajóállomás BH Zrt)

Fonyód - Keresztes György Kikötő (Hajóállomás BH Zrt)


A Fonyódi Keresztes György Kikötő tudnivalói:

A Balaton nyugati medencéjének déli partján található a Balatoni Hajózási Zrt. Keresztes György kikötője. A BH Zrt. fonyódi kikötője közforgalmú. A kikötő az egész Balaton egyik legvédettebb kikötője, köszönhetően a hosszú mólószáraknak és az előtte fekvő Szúnyogszigetnek. Ennek takarásában az uralkodó szelek csak nagyon keskeny szögben tudnak befújni.
A vízről érkező hajósnak érdemes figyelni K felől a fonyódi és boglári mólók vonalát, ezek alá hajózni veszélyes, mert erős szélben egy tőkesúlyos hajó könnyen a maráson találhatja magát. Ugyanúgy figyelni kell Ny-on is, ne közelítsen senki túlságosan a parthoz. A víz alatt a fonyódi hegy lába, az ún. akadó jelent veszélyt, sziklapadok vannak.
A mólószárak közé hajózva komolyabb merülésű hajókkal inkább a víziút Ny-i (horgászmóló) felé eső részét válasszuk, az áramlás ugyanis Ny-i, és így a K-i mólót építi.

A Fonyódi Keresztes György Kikötő szolgáltatásai:

  • WC és zuhany használat
  • kémiai WC ürítés
  • ivóvíz- és áramvételezési lehetőség
  • zárt személygépjármű parkoló
  • 24 órás kikötőmesteri szolgálat
  • WIFI

A vitorláskikötő április 1-től november 30-ig várja a vitorlázókat. A kikötő igénybe vehető túravitorlázás alkalmával is.  Éves bérlőink az úgynevezett kikötői háromszöggel és mágneskártyájukkal további díj fizetése nélkül használhatják a kikötőt.

 Fonyódi Keresztes György Kikötő képek

 

 

A Fonyódi Keresztes György Kikötő megközelíthetősége:

A fonyódi kikötő gépkocsival és vasúti közlekedéssel is egyaránt jól megközelíthető. Gépkocsival Budapest felől a fonyódi lejárónál (150-es km) kell elhagyni az M7-es autópályát, majd Fonyódra beérkezve a Szent István utcából kell lekanyarodni a kikötőhöz.

A Fonyódi Keresztes György Kikötő férőhelyeinek száma: 110

A Fonyódi Keresztes György Kikötő elérhetőségei:

Balatoni Hajózási Zrt.
8600 Siófok, Krúdy stny. 2.

Tel.: 06-85/705-308
Tel.: 06-20/916-0710
E-mail: fonyod.vitkik@balatonihajozas.hu

hajó

Hasznos volt számodra a szótárunk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma:

Átlagos értékelés: 0.0




Ajánlatkérés

Több vásárlót szeretnél? Több vendéget szeretnél? Több ügyfelet szeretnél? Hatékonyabb marketinget szeretnél? Megalkotjuk tökéletes marketing stratégiádat, 2024.04.30-ig történő megrendelés esetén ennek díját elengedjük*.


*egy éves megrendelés esetén


Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Téli esküvő

A téli esküvő manapság fénykorát éli, hiszen egyre több pár kezdi felismerni a téli...

Man Over Bord

Man Over Bord: Keresd a Vízből mentés szótárszónál.

Halzolás, perdülés

A hajó irányváltoztatása elfele a széltől, melynek során a hajó iránya – farával a...

Félszeles vitorlázás

Félszeles vitorlázás során félszélben halad a hajó, a hajó hossztengelye a valóságos...

Dinghy

A dinghy (ejtsd: dingi) az uszonyos hajó, vagy mentőcsónak angol neve.
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.