Vadnai Benjamin Eb bajnok korcsoportjában

2012. Május 23. Szerda - Dezső

Vadnai Benji ismét remekelt

Vadnai Benjámin

Forrás: www.hunsail.hu

Vadnai Benjamin második helyen végzett a franciaországi laser 4.7 Európa-bajnokságon, s korcsoportjában, a 16 év alattiak versenyében Európa-bajnoki címet szerzett!!! A végső győzelmet a német Stein Maximilian szerezte meg, míg a bronz érem a horvát Plenkovic Bartulhoz vándorolt.


Benji mint korcsoportos Európa bajnok

Benji végig remek teljesítményt nyújtott a verseny során, egyetlen nap kivételével minden futamon tízen belüli helyen végzett, így az előkelő 11. helyen jutott be az arany csoportba a selejtezőket követően, ahol aztán feljött a harmadik helyre, s a mai végső futamon még egy helyezést javítva összetett másodikként, s korcsoportos Európa-bajnokként fejezte be a regattát.

Az időjárás kedvezett a versenyzőknek

Az Európa-bajnokságon egyetlen nap kivételével 8-10 csomó körüli szél fújt, ami ifjú korukból és termeti adottságaikból adódóan kedvezett versenyzőinknek, így a többiek is megvillanthatták tehetségüket és tudásukat egy-egy futam erejéig. Huszka Matyi háromszor is szerepelt a legjobb tíz között, s egy harmadik helyezést is begyűjtött csoportjában, mellyel az arany csoport 53. helyén zárta a versenyt. Takács Levente ugyan változó eredményt produkálva a 127. helyezésig jutott a 213 főt számláló mezőnyben, - korosztályában a 41.- ám neki is volt negyedik helyezése a selejtezők során, míg a lányok versenyében Virág Zsófi javított sokat tavalyi eredményéhez képest, s egyenletes vitorlázással egyetlen helyezéssel maradt csupán le a legjobb 59 lányt számláló arany csoporttól. Végül az ezüst csoport második helyén végzett a 118 főt számláló női mezőnyben. A női Európa-bajnoki címet a lengyel Piasecka Sara Natasza szerezte meg a finn Toroi Sofia és a horvát Kacan Antonela előtt.
Benji tavaly még optimist hajóosztályban állhatott fel az Európa-bajnoki dobogóra, s idén, - hajóosztály váltást követően -  máris újabb sikerrel kápráztatott el bennünket. Gratulálunk!

U16 fiú végeredmény

Összetett fiú

Lány végeredmény

E.B.

Ossza meg!

Vissza: Hazai vitorlás verseny hírek
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Nemcsak a széllel, illetve annak hiányával, hanem orvhalászok hálójával is meg kellett küzdeni a VI....

» Kenesei Szezonnyitó OD...
» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...


Eszes Tamás

Név: Eszes Tamás Eszes Tamás születési hely/idő: Keszthely, 1976. június 18. Eszes Tamás klubja: Yacht Club... Tovább


Zivatar záporesõvel Budapest
05. 24. Cs

Zivatar záporesõvel
Min-Max: 14 °C 25 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás