1942 március 26-án született. Ha valaki megkérdezte, mi a foglalkozása, azt válaszolta, hogy festőművész és vitorlázó. Elsősorban festő, másodsorban vitorlázó. De akinek a vitorlázás az első, az sem lehetett elkötelezettebb nála.
Művészet és vitorlás versenyzés. Mindkettőhöz ugyanaz kell: a mesterség tudása, az eszközök feletti tökéletes uralom, ész, gondolat és intuíció.
Benő vízre, versengésre termett ember volt. Abban a pillanatban, ahogy megfogta a kormányt, a kötelet, minden más, nem odaillő probléma totálisan elvesztette a jelentőségét. A lelke azonnal és tökéletesen összefonódott a hajóéval.
Ő mondta: „A vitorlázás összefügghet a művészettel, mert intuitív dolog. Én erôbôl gyakoroltam a vitorlázást. Kimentem minden nap, és olyan idôben is edzettem, amikor senki sem csinálta.“
Sokszoros magyar bajnok lett, olimpikon és legenda. Az átlagembernek értelmetlenek azok a célok, amelyeknek elérésére ő mindig rengeteg energiát áldozott.
A szavait visszaidézni kevés. Aki valaha is hallotta gyakori és egyedi, kissé sátáni csibésznevetését, az biztos a mondatait olvasva is hallja: „Az élet sava-borsa, hogy az ember olyan dolgokat csinál, aminek semmi értelme nincs. Hát nem?“
Akinek fontos a vitorlázás, akár élethosszig művelheti, beleértve a versenyzést is. Hiszen csak a fizikumhoz méretezett hajótípus kell!
Benő 2011. június 18-án Csopakon, hajóban ülve távozott közülünk egy másik pályára. Versenyen, de még a rajt előtt. Mert ha a futam már elindult volna, biztosan végigmegy...
„A minap kérdezték tôlem, hogy nem fáj-e a derekam vagy itt-ott? Az az érdekes, hogy ha beülök egy hajóba, akkor elfog valami ôrület, és nem érzek semmit.“
A világunk szürkébb lett. Sokkal.
forrás : Magyar Vitorlás Szövetség
