2010 Nagyhajós Országos Bajnokság II. eredmények 2009. augusztus 17-23. Balatonfüred

2012. Május 23. Szerda - Dezső

Nagyhajós Országos Bajnokság II. eredmények

Nagyhajós Országos Bajnokság II. eredmények

Forrás: MVSZ

Véget ért a Nagyhajós Országos Bajnokság második fordulója, amelyen még az utolsó napon is nagy küzdelem folyt egyes osztályokban a bajnoki címért.


Nagyhajós Országos Bajnokság II. eredmények 2009. augusztus 17-23.

Az A pályán nem történt változás az élen a pénteki eredményekhez képest, a Sudár Regattában az Udvarló, míg a Yardstick III-ban pedig a Skorpió bizonyult a legjobbnak. Itt és, valamint a B pályán is két futamot tudtak megrendezni, az első egy óra halasztással, 11 órakor rajtoltatták el. A reggeli totális szélcsend aztán szerencsére 10-15 csomós szélbe fordult át, és a második futamra is kitartott stabil 8-10 csomós erősséggel.
 
Izgalmas két futamot vívtak egymással a 33-asok, ahol még hárman is esélyesek voltak a bajnoki címre. Mindkét futamon a Westport lett az első, ezzel megnyerte a bajnokságot, pedig az utolsó futam előtt még a harmadik helyen állt. Ignácz Károly elmondása szerint utána derült ki, hogy a második kiejtőn ki hány pontot ejt ki, és így végül két ponttal a Westport lett a bajnok. „Nagyon jó versenyt vívtunk hárman, és szerencsénkre nem taktikus szél fújt, hanem inkább olyan, amelynél a sebesség és a csapatmunka számít. Ennek az X-35-ösnek egészen jó a sebessége, főleg hátszélben, és arra hajtottunk, hogy ezt ki is tudjuk használni. Jól egyben volt minden, a csapat is, és szerencsénk is volt.” – mondta Ignácz Károly kormányos. A második helyen az NJL, a harmadikon 1 ponttal lemaradva a Sabrata végzett. A Yardstick II-ben a Dolce Vita nyerte meg a bajnokságot, a Regina osztályban pedig hat futamgyőzelemmel az Amitié.
 
A C pályán szombaton csak egy futamot tudtak megrendezni, ezt Fináczy Péter és a Déli szél nyerte meg, ezzel a negyedikről a harmadik helyre lépett elő. A Scholtz 22-ben Belle Örs az összes futamot megnyerte, de a harmadik, negyedik és az ötödik helyért még nagy küzdelmet folytatott a Bocs, a Fly és a Hiszti között, mivel csak 1-1 pont volt közöttük a különbség. Az utolsó futam eredményei azonban nem tettek igazságot, mivel éppen olyan helyezéseket értek el, hogy mindhárman azonos pontszámmal végeztek a bajnokságban. A második a Warker lett.  

 

Nagyhajós Bajnokság eredmények 2009 A B pálya

Nagyhajós Bajnokság eredmények  2009 C pálya


 

Ossza meg!

Vissza: Hazai vitorlás verseny hírek
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Nemcsak a széllel, illetve annak hiányával, hanem orvhalászok hálójával is meg kellett küzdeni a VI....

» Kenesei Szezonnyitó OD...
» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...



Zivatar záporesõvel Siófok
05. 24. Cs

Zivatar záporesõvel
Min-Max: 14 °C 23 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás