Transat Jaques Vabre 2009 - Pauline Perrin interjú
Hogy kerültél kapcsolatba az Actual csapattal?
A Club Pégase tagja vagyok, amely magas szintű sportolókkal foglalkozik. A Club anyagilag támogat minket, hogy megfelelő körülmények közt tudjunk sportolni. Az Actual a Club Pégase egyik partnere, így találkoztam velük.
Miért hívtak meg az eseményre?
A Club Pégase-nak én vagyok az egyik kiemelt versenyzője, ezért ért ez a megtiszteltetés.
Kérlek mesélj a rajtról. Milyen emlékezetes pillanatok voltak?
Ez volt az első alkalom, hogy egy ekkora vitorlás verseny rajtját láthattam, ez önmagában egy felejthetetlen élmény. Egy nézőmotorosról követtük a hajókat és az eseményeket és természetesen nagyon sok izgalmas dolog történt. A rajt előtt és után nagyon közel tudtunk menni a hajókhoz és láttam, éreztem a hatalmas versenyszellemet, ami a hajókon és a vitorlázókon uralkodott. Az Actual és a Yahoo hajó nagyon szoros küzdelmet vívott már rögtön az elején, olyan volt, mint egy privát match race a versenyen belül. Elképzeltem, hogy én is a hajókon vagyok és azonnal feltámadt bennem is a versenyláz, úgy éreztem magam, mint amikor versenyzem. Fantasztikus volt!
Majdnem egy órán keresztül követtük a hajókat, sokszor alig 10 méterre voltunk tőlük. Ezek a hajók hatalmasak és nagyon gyorsak. Szerencsére tudtunk néhányukkal rádión beszélni, mielőtt kihajóztak a nyílt tengerre.
Ez a nap tele volt izgalommal! Viszont a rajt után 5 órával értesültünk arról, hogy az Actual sajnos felborult, így számukra elúszott a verseny:(
Köszönjük szépen az interjút!
Nagyon szívesen!
Pauline Perrin

Actual











Kommentek
Max | 2009-11-25 19:29 Válasz erre
Egyébként meg trimarán:)
Max | 2009-11-25 19:28 Válasz erre
Bizony, szépet cápázott...
Vitorlás | 2009-11-25 17:38 Válasz erre
Baromi sokáig néztem a kis képen, milyen jármű ez a zöld, és hogyan is van ez. De most látom hogy ez egy fürdőző katamarán.