RC 44 Al Maktoum Trophy eredmény
2010-02-25
Hét veretlen futam után a Team Sea Dubainak csupán annyi dolga volt az utolsó versenynapon, hogy büntetés és ütközés nélkül végigmenjen a pályán. Ez nem volt már túl nagy falat a csapatnak, a Puerto Calero ellen még nyerni is sikerült nekik, az utolsó futamban a BMW Oracle csapata viszont győzött ellenük.
RC 44 Al Maktoum Kupa - Team Sea Dubai
Az igazi küzdelem a második és harmadik helyekért ment, hat csapat hajtott értük. A második helyért küzdők vezetője a Terry Hutchinson kormányozta Artemis a lehető legrosszabbul kezdett, az első futamot rögtön elveszítette a Team Austria ellen. Az osztrák egység jobbra nyittot a rajt után, ami kifizetődőnek tűnt, jelentős előnnyel futottak be az Artemis előtt.
Egy ilyen éles helyzetben minden pont nagyon sokat számít. A No Way Back a Team Aqua ellen nyert, a Ceeref pedig a BMW Oracle-t utasította maga mögé. Végül a pontok alapján az Artemis és a No Way Back holtversenybe került, de a No Way Back szerezte meg a második helyet. A negyedik helyen szintén holtverseny alakult ki a Ceeref és a BMW Oracle között, a Ceeref szerezte meg a jobb helyezést.
RC 44 Al Maktoum Trophy eredmény
1) Team Sea Dubai (Markus Wieser), 8/1, 8 pont
2) Team No Way Back (Pieter Heerema / Ray Davies), 5/3, 5 pont
3) Artemis (Terry Hutchinson), 5/3, 5 pont
4) CEEREF (Rod Davis), 4/5, 4 pont
5) BMW ORACLE Racing (Adam Minoprio), 4/5, 4 pont
6) Team Islas Canarias Puerto Calero (José Maria Ponce), 3/6, 3 pont
7) Team Aqua (Cameron Appleton), 3/6, 3 pont
8) Katusha (Paul Cayard), 3/6, 3 pont
9) Team Austria (Christian Binder), 2/7, 2 pont
Vissza a cikkek listájához
Mancsaft
Tengerre
Legénységet keresek túráraLegénységet keresek túrára
Legénységet keresek túrára
Skippert keresek versenyre
Belvízre
Legénységet keresek versenyreLegénységet keresek túrára
Skippert keresek túrára
Legénységet keresek túrára
Vitorlázás.hu videók
Bavaria 32 vs Elan 310 Mi megy jobban a Bavaria 32 Cruiser vagy az Elan 310? A videóból...
Időjárás előrejelzés
Keszthely
02. 12. vasárnap
borult, havazás
Min-Max: -11 C° -4 C°
Szélirány: északi
Szélerő: 7 km/h 1 m/s
3 csomó 2 bft
Kérdezd vitorlás oktatóinkat
Kérdése van?
Írja meg nekünk kérdését és mi válaszolunk
Legfrissebb kérdés:
Kedves Bálint! Bocs, de az előbb lemaradt,hogy szeretnék felvilágosítást kérni, hogy hány fajta...
Válasz megtekintése Összes kérdés és válaszSzavazás
Ön részt vesz a 2011. július 14-én megrendezésre kerülő Kékszalag Tókerülő Versenyen?
Régebbi szavazásokAktuális
42. Kékszalag - fontos dokumentumok
2010-06-02
A 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíj már csak a liberák és többtestűek indulása miatt sem tartozik a hagyományos Kékszalagok közé. Ennek megfelelően van néhány olyan fontos dokumentum, amit az érintett hajósoknak a rajt előtt ki kell tölteni és a nevezéskor leadni. Ilyen például a kísérő motorosok nyilatkozata, a rajtengedélyes ... Tovább
Kezdő tanfolyamok
Nem csak a könnyű papírszerzés, a tudás is nagyon fontos! Profi vitorlázó oktatóink megtanítanak biztonsággal közlekedni a vízen
Túra vitorlázóból vitorlás versenyző!
Nem lehetetlen! Legyél te is a vitorlás versenyek résztvevője akár a Balaton akár a tenger érdekel! Iratkozz be most Adriai vagy Balatoni verseny vitorlás táborainkba
Gyerek vitorlás tábor
Elsőrangú sport, verseny vagy biztonságos tudásszinten! Soha nem lehet elég korán elkezdeni, ha profik szeretnénk lenni! Töltse gyermeked hasznosan a nyarat!
























