Romantikus programok Budapesten

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Romantikus programok az őszi hónapokra Budapesten

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Romantikus programok az őszi hónapokra Budapesten


2016/08/24

Nem is kell kimennünk a fővárosból, ha szeretnénk egy meghitt, kellemes, ámde mégis népszerű helye választani, ahol kedvesünkkel romantikázhatunk – erre a célra pedig számtalan lehetőség közül választhatunk. Romantikus programok következnek hát az őszi időszakra! 

Romantika Budapesten

 

Budapest, Budapest, te csodás…! Ismerős, igaz? És hogy mennyi mindent lehet itt csinálni? Nos, lássuk!

 

Kirándulás

 

Válasszunk egy olyan helyet, melyet nem feltétlenül ajánlgatnak orrba-szájba a különféle oldalak, mivel nem annyira ismert. Legyen ez most Óbuda, azon belül is a Táborhegy, mely hosszú évek óta bűvöli el szépségével az ott lakókat. Megvan mindne, ami ahhoz szükséges, hogy Magyarországon hegynek mondhassa magát, mert pár földrajzilag “csak” egy domb, mégis, az ottaniak számára hegyként magasodik az újonnan befont villamosok fölé. 

 

Megmászva az azért tekintélyes méretekkel rendelkező dombocskát, csodás látványban lehet részünk, ugyanis a siklóernyősök egész évben, ha jó az idő, innen szállnak föl, hogy aztán egészen a kilométerekkel lejjebb található Bécsi úton is láthassuk még őket, amint a fejünk fölött repkednek. 

Kirándulni, biciklizni, túrázni, vagy éppenséggel romantikázni is tökéletes lehet a hegyen a Virágosnyereg, melyet ismer minden helyi, hiszen nyáron egy csodás rét, télen pedig egyes részei sípályává alakulnak.

 

 

Romantikus vacsora csónakázással egybekötve

 

Ehhez egy különleges helyet ajánlanánk: ez pedig a Városliget lenne, melyben ott vár mindenkit a Városliget Café & Restaurant Anno 1895. Jobb helyet keresve sem találnánk, ha a fővárosban szeretnénk egy olyan helyre beülni kedvesünkkel, ahol a korabeli hangulatot, a boldog békeidőket idézi fel egy vendéglő – mint a Café. 

 

Mellette a híres Városligeti Műjégpálya, melyre kilátás is nyílik az étteremből, és mely télen-nyáron biztosítja a kedves vendégeknek a nyugodt és egyben izgalmas kikapcsolódást. 

 

Érdeklődni ITT tudtok, amenyiben a Városligetben szeretnétek eltölteni egy romantikus estét. 

 

 


érdekességek



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Hajólevél

A hajólevél a hajó forgalmi okmánya.

Balatonmáriafürdő Hajóállomás BH Zrt.

  A Balaton nyugati medencéjének déli partján található a Balatoni Hajózási...

Budapesti látnivalók

Bizonyára te is sok látnivalót ismersz Budapesten, de még egy budapesti lakos számára is tud...

Molett ruha webáruház

Molett ruha webáruház: online webáruház, ahol kifejezett teltkarcsú nők számára, előnyös...

Halfej

Halfej: a nagyvitorla felsõ sarkába préselt fémlemez.
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.