Szia Gabó, hogy mentetek?
Szia, ötödikek lettünk az ezüst csoportban. Két csoport volt, arany és ezüst. Az ezüstben versenyeztek azok, akik a selejtezők után nem jutottak be az aranyba.
Mennyire vagytok elégedettek?
Nem igazán, mindenkép az arany csoportba akartunk bekerülni és az első felében végezni. Abból szempontból viszont elégedett vagyok, hogy a 4 versenynapból az utolsó kettőn jobban vitorláztunk. Az első kettőn annyira nem ment, főleg taktikai hibákat vétettünk.
Mennyire volt erős a mezőny?
Kifejezetten erős volt, főleg az első fele. Az ezüst csoportban is volt pár erősnek mondható vetélytárs.
Milyen volt a helyszín?
A helyszín meglepetést okozott, mivel ideális vitorlázó hely. Angliában voltunk, tehát elég esős, vizes, szeles időnk volt, de ez kell a vitorlázáshoz. Ez lesz az olimpia helyszíne, az építkezések és az előkészületek már nagyban folynak. Teljesen a vitorlázókra van szabva, az angoloknál nagyon előkelő helyen áll a vitorlázás, mint sport, adnak rá és ez látszik is. Minden megvan, ami kell, jól kiépített.
Mik a távlati terveitek?
Szeretnénk kijutni az olimpiára.
Milyen esélyeitek vannak?
úgy gondolom, jó esélyeink vannak. Nyílván vannak hiányosságok, amikben fejlődnünk kell, például az erős szeles vitorlázásban, főleg a hauzolásban. Az elmúlt hónapokban itthon voltunk és nem tudtunk erős szélben edzeni. A külföldiek hasonló helyeken edzenek, mint pl Weymouth. Tengeren, erős szélben. Ezek a feltételek a Balatonon nincsenek meg.
Mi a következő állomásotok?
Most pihi van egy darabig, talán télen sikerül lejutni Spanyolországba edzeni, de ez még nem 100%
Köszi szépen az interjút!
Nincs mit:)
Sallai Gábor (Gabó)
470
Tóth Mátyás
www.vitorlazas.hu










Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.