Tavaszi bajnokság 2010 - A verseny résztvevői és eredmények

2012. Május 24. Csütörtök - Eszter

Tavaszi bajnokság 2010

 Hét hajóosztály 54 egysége vett részt a hétvégén a Tavaszi bajnokságon, amelyet a Magyar Vitorlás Szövetség rendezett meg Balatonfüreden. A verseny szombaton 2-4-es szélben kezdődött, ami viszont a nap végére leállt, a harmadik futamot félbe kellett szakítani.  Vasárnap 1-2-es szélben folytatódott a bajnokság, így a gyengeszeles hétvégén összesen 4 futamra került sor, a katamaránoknál 6 futamot sikerült megrendezni.


 

Repülő hollandiban az új hajót avatott a Majthényi-Domokos (SVE) világbajnok kettős, és magabiztos győzelemmel fejezte be a versenyt. Nem volt ennyire könnyű a győzelem a másik hajóavató egységnek, Beliczay Márton (ARVSC) finnben szoros küzdelemben végzett az első helyen. Első futamban elért győzelmével ő nyerte a 2005-ben tragikus körülmények között elhunyt Kertész Gábor emlékére alapított kupát. A finneseknél a 3. helyet érte el Szilvássy Attila (ARVSC), aki három év után tért vissza a versenyzéshez, és készül a spliti masters világbajnokságra.

 
 
 
470-ben pontazonossággal a Váradi Imre-Serke Áron (BYC) és a Karácsony Réka-Loidl Nóra (Raffica VSE) egység bizonyult a legjobbnak, Laserben pedig a junior korú Kaiser Kristóf (BYC) nyert három futamgyőzelemmel. Laser Radialban Hegedűs Fanni (BYC), a Star-ban a Tenke Tibor-Bezeréti Miklós (SVE-VVEB) egység aratott papírforma-győzelmet, a katamaránoknál pedig a Diószegi Zoltán-Jankovics Gábor (KSE) kettős végzett az első helyen.
 
 
 
 
 
Részletes eredmények: Tavaszi bajnokság 2010
 

Ossza meg!

Vissza: Hazai vitorlás verseny hírek
címkék:

Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Nemcsak a széllel, illetve annak hiányával, hanem orvhalászok hálójával is meg kellett küzdeni a VI....

» Kenesei Szezonnyitó OD...
» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...


Extreme 40

Extreme 40 vitorlás hajó bemutatása - A koncepció Extreme 40 - Akció! Az Extreme 40 két gondolat alapján... Tovább


Derült Zadar (Horvátország)
05. 25. P

Derült
Min-Max: 17 °C 21 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás