Udvaros Dorottya bemutatja új lemezét

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Udvaros Dorottya a MÜPA-ban mutatja be új lemezét!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Udvaros Dorottya a MÜPA-ban mutatja be új lemezét!


2015/10/16

A Kossuth- és Jászai Mari díjas magyar színésznő joggal tudhatja magáénak a Halhatatlanok Társulatának tagságát is, hiszen újra és újra bebizonyítja: nem hagyja a feledés homályába veszni önmagát és munkásságát. Október 20-án újra bizonyít nekünk! 

Udvaros Dorottya lemezbemutatója

A széles körben elismert, és sokak által kedvelt színésznő ezúttal egy új albummal rukkolt elő!

 

Udvaros Dorottya több neves színházban szerzett már hírnevet magának, karrierje során, s jelenleg a Nemzeti Színház munkáját támogatja tehetségével, 2002 óta.

A zenei világban is jó ideje jeleskedik már. Jelenlegi albumának zeneszerzőjével, Hrutka Róberttel, és szövegírójával, Bereményi Gézával már több alkalommal is dolgoztak együtt korábban, s vélhetőleg ezúttal is egy újabb nagy sikerű lemezt hoztak létre közösen.

 

Elmondásaik alapján a „Majdnem valaki” című lemezt, mély érzelmeket életre hívó, tartalmas szövegekkel, és szárnyaló zenei élménnyel töltötték fel. Mindezt az ikonikus színésznő egyedi hangja és kivételes művészi tehetsége teszi igazán magával ragadóvá.

 

Udvaros Dorottya már sokadik alkalommal lép a MÜPA színpadára

 

Nem véletlen tehát, hogy éppen ezen a helyen tartja meg új lemezének bemutatóját. Különösen kedveli ugyanis a művészetpártoló légkört, és az épület eleganciáját.

A művésznő a következő szavakkal vélekedett a Művészetek Palotájáról:

 

„Kellemes emlékek fűznek a Müpához: színpadán az Átutazó és a Férfi és nő című albumok zenei anyagát is bemutattuk. Az elegáns épület és a művészetpártoló atmoszféra mind a közönségnek, mind az előadóművésznek nagy élményt jelent.”

 

Az Ő szavai alapján is nagyszerű élmény lesz ez az este!

 

Az előadás időpontja: 2015. október 20. (kedd) 20:00 - 22:30

 

A közönséget a művészi hangulat fokozása érdekében finom vacsorával és frissítő italokkal várja az előadás után a MÜPA Bohém Étterme, egy elegáns és romantikus hely, ahol kiváló lehetőségünk adódik párunkkal, barátainkkal megbeszélni Udvaros Dorottya művészi előadásának részleteit! 

 

 


érdekességek gasztronómia hangszer



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Dűznihatás

A dűznihatás jelentése réshatás, a levegő felgyorsulása a nagyvitorla és az orrvitorla között.

Marás

A Balaton déli partján, a víz alatt húzódó keskeny, sekély zóna, amit úgynevezett...

Óvodai dajka tanfolyam

    Ha Ön szereti a gyermekeket és örömmel forgolódik közöttük, és nap mint...

Flaute

A flaute jelentése teljes szélcsend.

Balatonfüred - Hajógyári Kikötő

A Balatonfüredi Hajógyári kikötő leírása: A Balaton keleti medencéjének északi...
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.