V. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság 2009 - 2010

2012. Május 24. Csütörtök - Eszter

2009.10.15 11:12:00.

Szólj hozzá Te is! 0 komment
Vitorlázás az élet

olvasva: 686 alkalommal


V. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság 2009 - 2010

V. Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság 2009

Bár a versenyen nem indultunk, hétfőn azért csak lenéztünk, hogy miújság. Naggyon hideg volt, esett, lejött a Bora, olyan szomorkás volt minden. Eddig 2 tengerin voltam, a másodikon és a negyediken. Eddig az élt bennem, hogy ilyenkor ott még azért nyaras az idő, napsütés, meleg, jószél, jó társaság stb. Szeretem ezt a versenyt, a hangulatát, a társaságot, a bulikat. 

A másodikon szerencsém volt egy olyan csapattal indulni, ahol a szponzor fizette a költségeinket. Akkor, annyi idősen fel sem fogtam nagyon, hogy mibe kerül stb. Nagy élmény volt jó csapatban vitorlázni, jó eredményt elérni, csak ez számított akkor. 

A negyediken már én is belecsöppentem a fizetős részbe, igaz csak a saját költségeimet kellett állnom, de azt mondtam, hogy ez belefér, megéri, a csapat jó, a verseny is. 

Az kétségtelen, hogy ha egy ember vagy szponzor fizet mindent, az nagyon sok. Pláne a válság kellős közepén. Az anyagiaktól függetlenül egy olyan érzésem van idén, hogy a tavalyi regatta volt a csúcs. Sok hajó, sok ember, hattalmas buli, amit sok rossz véleményt eredményezett, de azért felejthetetlen partyk voltak. És hozzátenném, hogy itthon bármelyik verseny utáni buliban sokkal ortályabbul viselkednek emberek, mint akkor ott.

Ezt idén már nehéz hozni, olyan, mintha már csak árnyéka lenne önmagának a verseny. Több olyan technikai dolog is van, amit sokan nehezményeznek, például, hogy nincs igazán tengeri jellege, olyan mintha balatoni verseny lenne az Adrián. A sokadik kb ugyanolyan verseny unalmassá kezd válni. Bár hozzá kell tenni, hogy a legtöbb magyar vitorlázó nincs felkészülve egy rendes tengeri versenyre.

Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokság 2010

Hát itt tartunk. Tavaly 70 hajó, most kb 30. Kiváncsi vagyok mi lesz jövőre. Lesz-e Tengeri Bajnokság 2010 és hogyan. Minden hibájával együtt én szeretem ezt a versenyt, egy jó lazításnak tartom a borús tél előtt, jó együtt lenni a barátokkal, ismerősökkel. Persze lehet mondani, hogy ezt megtehetem a Balatonon is vagy otthon, de az szerintem nem ugyanaz. Más a varázsa a sós víznek, a tengernek, a helyszínnek. 

Ossza meg!

Vissza: Vitorlázás az élet
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Nemcsak a széllel, illetve annak hiányával, hanem orvhalászok hálójával is meg kellett küzdeni a VI....

» Kenesei Szezonnyitó OD...
» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...



Gyengén felhõs Velencei tó
05. 25. P

Gyengén felhõs
Min-Max: 12 °C 21 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás