Warning

2012. Május 24. Csütörtök - Eszter

2009.12.06 18:05:00.

Szólj hozzá Te is! 0 komment
Vitorlázás az élet

olvasva: 336 alkalommal


Warning

Lehet kevesen tudják rólam, de amikor nincs vitorlázás, akkor általában a suli és a munka mellett zenéléssel foglalkozom/foglalkozunk régóta. Sok mindnet kipróbáltunk már, volt rákenroll bandánk, feldolgozásos, metálos, mondjuk az most is van:) és még ki tudja mibe nem kostóltunk bele. 

Viszont eljött a pont, amikor meguntuk az eddigieket és kellett a váltás. Ez kb 2 hónapja érkezett el, amikor a gitárosunkkal úgy döntöttünk, hogy belekóstolunk valami egészen újba. Ebből az ötletből született meg a Warning. Furcsa egyveleg, hárman indultunk, kb mindenki máshonnan érkezett. Balázs gitározik, MD (Dani) aktív DJ, aki inkább a drum n' bass és sötétebb elektronika felől jött és jómagam dobolok. Balázssal inkább a rokk és metál zenét hallgatjuk, ő a finomabb változatot, a darálósakat pedig többnyire én,  de egy ideje már az elektronikus zene is porondon van. Ebből a fura és sokszínű zenei palettából alakultunk meg és azt kell, hogy mondjam, kevés zene villanyozott fel ennyir játék közben. Nem tudjuk még mi fog kisülni belőle, az elején vagyunk, viszont annyi lehetőség rejlik egy ilyen kombinációban, hogy néha csak kapkodunk próbán "Dejó, ezt is lehet meg nézd ilyet is tudunk". 

Érezhetőek a régi stílusjegyeink, a rock és metálosabb témák nyílván, nem tudunk teljesen kivetkőzni önmagunkból, de az új elektronikus elemekkel felturbózva egészen jó dolgok kezdenek születni. A másik hatalmas előnye ennek a zenének, hogy iszonyatosan nyitott, rengeteg féle egyéb hangszerrel lehet közreműködni. Próbáltunk egy dorombos sráccal és ismét újabb és újabb ötletek jönnek, szóval valőszínüleg ő marad állandó tagnak. 

Egyelőre ez a kis rövid történetünk, reméljük még hallatok rólunk.

Rákenroll!

Ossza meg!

Vissza: Vitorlázás az élet
címkék:

Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Elstartolt a VI. Balaton Regatta

Nemcsak a széllel, illetve annak hiányával, hanem orvhalászok hálójával is meg kellett küzdeni a VI....

» Kenesei Szezonnyitó OD...
» A londoni olimpikon Berecz...
» Ingyenes vitorlázás a...


Salona 45

Salona 45 vitorlás hajó bemutatása A Salona hajógyár 7 éve gyárt vitorlás hajókat, 7 éve fejlődik... Tovább


Gyengén felhõs Keszthely
05. 25. P

Gyengén felhõs
Min-Max: 12 °C 20 °C


Heti időjárás előrejelzés

Mi tetszik a legjobban a megújult Vitorlázás.hu weboldalán?


Még több szavazás