Fesztivál Alsóőrsön

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Nagyszerű alsóőrsi fesztivál

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Nagyszerű alsóőrsi fesztivál


2017/05/03

Hazánk legnagyobb életmódfesztiváljára idén 300 külföldi és hazai előadó, oktató és szellemi vezető érkezik, hogy öt napon keresztül segítse a látogatókat saját maguk és egy testileg-lelkileg egészségesebb életforma felé. A tudatosság fesztiválja ezúttal új, tágasabb helyen, Alsóörsön várja vendégeit.

Alsóőrsi fesztivál

 

Szerettünk volna mindent megtartani a fesztiválban, amitől szerintünk igazán jó, ugyanakkor a visszajelzések és a bővülő látogatói kör miatt is szükség volt a helyszínváltásra – mondja Klein Csaba fesztiváligazgató. – Alsóörsön sokkal modernebb környezetben és nagyobb területen, ugyanakkor továbbra is a Balaton-partján töltődhetünk fel. 

 

 

Tény, az Everness hazánk legnyugodtabb fesztiválja, ahol nem csak szlogenként használják a szervezők a tudatos jelzőt. A fellépők közel 600 program során igyekeznek a látogatókat egy kicsit közelebb vezetni saját magukhoz, miközben feltöltődést, szórakozást, igazi közösségi élményt kínálnak.  – Nem véletlen, hogy azt szoktuk mondani, ha azt hiszed, neked nem valóak a fesztiválok, gyere el az Evernessre. Nagyon fontos volt számunkra, hogy a tudatosságot tágan értelmezzük. Nálunk valóban minden az önismeretről, a közös élményekről szól, a fesztivál programja is a természetes bioritmusunkhoz igazodik, az éjszaka a pihenésé, hajnalban újraindul az élet. Emellett a külső környezetünkről sem feledkezünk meg, idén a díszletek, a játszótér mind újrahasznosított anyagokból készültek, az evőeszközök, tányérok komposztálhatóak, szelektív hulladékgyűjtőkkel dolgozunk, emellett bio mosó-és mosogatószerek kerülhetnek csak be a fesztiválra. 

 

 

Szintén újdonság lesz a bejáratnál az Ökolábnyom Program, mely keretében a látogatók szembesülhetnek azzal, hogy mennyivel növelték ökológiai lábnyomukat  a fesztiválra való leutazásukkal. Azt  a vállalást tettük, hogy az összesített szén-dioxid kibocsátást a rendezvény befejeztével helyi faültetéssel ellensúlyozzuk.-

 

Ami a programokat illeti, az Everness idén valóban nagyon színes palettával várja a fesztiválozókat. A mozgás területén számos tradicionális táncba, harcművészeti irányzatba belekóstolhatunk, 40 jógaoktató érkezik a világ minden tájáról, illetve a szakrális programokon további különleges élményeket gyűjthetünk. Külön helyszínt kapnak a hangfürdők, meditációk, a zenei kínálat pedig olyan nagy nevekkel csalogat, mint az Anna RF formáció, Palya Bea, Kailash Kokopelli, illetve az idei Fonogram-díjas Belau zenekar. Lemezbemutató koncerttel készül a Samsara Boulevard.

 

Alsóörsre látogat majd Jakupcsek Gabriella és Vámos Miklós író, bejelentkezik Mooji, újra a színpadon Isten tudjázik Rába Géza természetgyógyász, újságíró, Bedő Imre a Férfiak Klubját hozza elérhető közelségbe, de előadást tart még Hevesi Tamás, Gyuri bácsi a füvesember, Takács Tamás, Kereszty András, Gánti Bence, Kriston Andrea és Egedi-Kovács Melinda is.

 

Az Everness idén is a gyermekbarát rendezvények sorát gazdagítja, 14 éves korig a belépés és a szállás is ingyenes, illetve szívesen látják a jólnevelt házikedvenceket is.A fesztivál ideje: 2017. június 20 - 25., Alsóörs, Pelso Camping





Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Háromnegyedszél

Háromnegyedszél - a menetirány és látszólagos szél által bezárt szög nagyobb 90 foknál

Turbófeltöltő azonosítása

A turbófeltöltők azonosítása fontos pontja a szervizelésnek, mivel a turbófeltöltők ára...

Balatonfűzfő - Marina Fűzfő

A balatonfűzfői Marina Fűzfő közforgalmú, 206 cölöpös hajóhellyel rendelkezik, ebből 10...

Hajóút

A hajóút a viziútnak hajók közlekedésére kijelölt, kijelölés hiányában a...

Backbord

A Backbord (ejtsd: bekbord) kifejezést lásd a jobb csapás -nál.
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.