Akkor még Balatoni dinghy is volt az egylet hajóparkjában. Ez a hajótípus a háború előtt népszerű, nagy létszámú magyar tervezésű versenyosztály volt. Olyan, mint egy csónak fedélzet nélkül, de korszerű forgó árboccal.
A mi hajónkkal Korgó, Korányi Laci versenyzett, kivívta magának az utolsó dinghy bajnok címet is. A hajó klinker palánkozású volt, az összetartó szegecsek, csavarok mind kilazulva, az egész test csavarodott, a palánkok között a víz mindenhol jön be.
Erős szeles, hullámos vizű versenyeken bizony alul-felül jött be a víz. Egy cirkáló szakaszon belül kétszer-háromszor meg kellett állni vizet merni, ez idő tájt jött divatba az a mondás „aki mer, az nyer”. Egy ilyen verseny után Korgó a stéghez kötötte félig elmerült hajóját és szaladt szárazruhát húzni, mert meleg zuhanyunk még nem volt. Turcsányi Béla a „Molyos” megszemlélve a dinghyt így szólt:
„Én úgy tudnám definiálni a Balatoni dinghyt, hogy az nem más, mint a Balatonnak deszkákkal körülhatárolt része.”
Ez telitalálat volt.
A korabeli propaganda szerint minden, ami jó volt, azt a népi demokrácia adta nekünk, viszont ami rossz volt az a múlt rendszer hibája volt. Legalább is ezt naponta sulykolta belénk a rádió és az újságok (TV még nem volt). A szigeten nem voltunk egyedül, ott működött a MAHART hajójavítója is. A mesterek régi rozsdás vaslemezből összehegesztettek egy háromszög alakú lapos fenekű, kb. másfél méteres csónakot vagy valami hasonlót. Turcsányi Béla meglátva ezt a valamit, rögtön „definiálta”:
,,Ez azok számára készült, akik a múlt rendszer hibájából nem tanultak meg úszni."
Tuss Miklós
