Mint emlékeztek, indítottunk egy rovatot, amiben bemutatjuk nektek a Balaton településeit, a sort Alsóörssel kezdtük (ide kattintva elolvashatjátok azt a bemutatót), most viszont a déli partra kalauzolunk el titeket, mégpedig Balatonmáriafürdőre, nézzük, mi vár itt rátok! Ha bármilyen további tippetek, vagy javaslatotok lenne, esetleg bármilyen ésrevételetek, akkor írjátok meg nekünk hozzászólásban!
Balatonmáriafürdő Somogy megyében található, a Balaton déli partján, Balatonfenyves szomszédságában. Az M7-es autópályán könnyedén és gyorsan megközelíthető, útközben pedig sokszor tárul elénk mesés panoráma – elég, ha csak a Kőröshegyi Völgyhidat említem. Budapest központjától nagyjából 170 kilométerre fekszik, jó forgalom mellett másfél óra alatt oda lehet érni és már vethetjük is bele magunkat a Balcsi hűsítő vízébe.
Vonattal is megközelíthető, a Balaton déli partján haladó 30-as számú Székesfehérvár-Gyékényes-vasútvonal mellett fekszik. A vasútvonal kiváló közlekedési viszonyokat teremt a fővároson kívül még egy nagyvárossal, Székesfehérvárral, de ezen a vasútvonalon fekszik többek között Nagykanizsa is. Nézzük, hogy fest Balatonmáriafürdő a valóságban, kattints a képre és nézd végig galériánkat!
Érdekesség Balatonmáriafürdőről, hogy a Festetics család hitbizományi birtoka volt, és a filoxéra károsultjai számára lett parcellázva. A szőlőjüket elvesztett zalai gazdák a berek és a Balaton között húzódó homokos területre érkeztek, mivel itt kevéssé élt meg a kártevő.
Annyira sikeres lett a parcellázás, hogy három-négy év alatt újra hazai és külföldi elvárásoknak megfelelő magyar bort készíthettek a gazdák. Az idő múlt és egyre többen kezdtek fürödni is a térségben, az első fürdőház viszont csak az 1880-as években jött létre, az első egylet pedig 1902-ben.
Ezután viszont nem volt megállás, több szálloda és panzió alakult, a nyaralás egyre inkább divatba jött. Balatonmáriafürdőn a kedvenc szállásunk az Arkánum Hotel. Nem a parton van, de nagyon közel a parthoz, kb. 5 perc sétára. Mi nagyon szeretjük a személyzet kedvességét, és a szobákat is, amik nagyon kényelmesek, kellően felszereltek, és mindegyik külön fürdőszobával rendelkezik. Családok részére vannak összenyitható szobák is. A reggeli is mindig bőséges itt, este pedig csend van és nyugalom, lehet nyugodtan pihenni, és hát az árak is nagyon barátiak. Balatonmáriafürdő szállás csakis az Arkánum Hotelben!
Mi szól Balatonmáriafürdő mellett és ellen, mi vár itt ránk, mit lehet itt csinálni, milyen nevezetességeket, látnivalókat tekinthetünk meg, egyáltalán érdemes ellátogatnunk Balatonmáriafürdőre? A következő oldalon minden egyes kérdésre választ adunk nektek, érdemes tehát lapozni!
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!