BYC Kupa 2009 - Eredménylista

Kövess minket facebookon!
Főoldal > BYC Kupa 2009 - CECC Cadet Középeurópa Kupa

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

BYC Kupa 2009 - CECC Cadet Középeurópa Kupa


2009/06/22

Forrás: vitorlazas.hu

 2009. június 19-21.-én rendezték Balatonfüreden a BYC Kupa vitorlás versenyt a 420, Laser Radial, Laser 4.7, Cadet és Optimist hajóosztályoknak. Ez a verseny egyben a Cadet CECC nemzetközi középeurópa kupa magyarországi fordulója is volt. Cikkünkben közöljük az eredménylistát.

BYC Kupa 2009 - Eredménylista

BYC kupa 2009 - Az első nap sikertelen próbálkozással zárult

A pénteki versenynapon délelőtt fél 11-kor rajtolt el az első hajóosztály. A szél gyenge 1-2 m/s-os D-DNY-i volt. A rendezőség a visszalőtt optimist rajt után érvénytelenítette a futamot az addigra már teljesen leállt szél miatt. A halasztás során Északról csíkokban lengedezett valamicske szél de versenyre nem volt alkalmas. Délután három óra tájban a vízimentők rádiós közleményében erős szélviharra hívták fel a figyelmet, ami akár 90 km/h sebességgel is lecsaphat a Balaton területére. Ezután a rendezőség fél 4-kor másnapra halasztotta a futamok rendezését. A vihar nem jött be, viszont versenyre alkalmas szél sem alakult ki a vízterületen. 

BYC Kupa 2009 - Viharos szél a második verseny napon

A szombati verseny napon a viharos erejű szél miatt nem rendeztek futamot. A rendezőség kitartóan várt, de az időjárás továbbra se volt kegyes a versenyzőkhöz.
Az esti Pasta Party összehozta a nemzetközi mezőnyt, ami Litkey Farkas beszámolójával, illetve interjújával kezdődött, ahol a versenyzők is tehettek fel kérdéseket. Minden kérdezőt értékes könyvvel jutalmaztak a sokszoros kékszalaggyőztes dedikálásával.
A BYC Kupával párhuzamosan került volna megrendezésre a Fehér Szalag, más néven Izsák Szabolcs emlékverseny a nagyhajósok számára, azonban ezt a versenyt sem indították el az időjárás miatt. A Fehér Szalagot megismétlik A Félsziget kerülő vitorlás verseny második napján vasárnap, 2009. szeptember 20.-án.

BYC Kupa 2009 - A harmadik nap 

A harmadik napon 3 értékes futamot sikerült megrendezni a szokásosan forgolódó északi szélben. A szél ereje kezdetben erős (4-5 Bft) volt, de olykor 2 Bft erősségre is legyengült. A versenyzőknek kihívást nyújtottak a markáns szélfordulók, illetve a különböző oldalakról frissülő szél.
A versenyrendőzek dícsérve mondom, hogy ilyen nehéz körülmények között sikerült korrekt, jó pályát rakniuk.

A BYC Kupa 2009 dobogós vitorlázói

420

1. Grams Dominik - Petrahai Gergely (THE)

2. Földesi Péter - Borsos Dániel (THE)

3. Gond Gergely - Szellem Balázs (THE)

Laser Radial

1. Bakóczy Róbert (Spartacus)

2. Szigeti Stacey (VVSI)

3. Böröcz Bence (BYC)

Laser 4.7

1. Szigeti Maxim (VVSI)

2. Herendi Patrik (NVK)

3. Huszka Mátyás (BYC)

Cadet

1. Bors Máté - Kanyicska Márk (THE)

2. Weidinger György - Horváth Balázs (THE)

3. Munka Márton - Kratzl Anna (THE)

Optimist

1. Vadnai Benjamin (BYC)

2. Gyapjas Balázs (BYC)

3. Gyapjas Zsombor (BYC)

EREDMÉNYLISTA

 

BYC Kupa 2009 - EredménylistaBYC Kupa 2009 - EredménylistaBYC Kupa 2009 - EredménylistaBYC Kupa 2009 - EredménylistaBYC Kupa 2009 - EredménylistaBYC Kupa 2009 - Eredménylista



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Videoton Yacht Club, Balatonalmádi

A Balaton keleti medencéjének északi partján található a Videoton Yacht Club ...

Cirkáló

A cirkáló egy klasszikus, kecses tőkesúlyos vitorláshajó. Az utána szereplő szám a...

Vidéki rendezvényhelyszín

Egy vidéki rendezvényhelyszín remek otthont adhat egy esküvő, egy üzleti rendezvény vagy...

Fénymásoló bérlés

Nagyobb összegű beruházás és hitelfelvétel nélkül olyan készüléket használhat, ha a...

Balatonlelle - BL Yacht Club

A BL Yacht Club Vitorláskikötő bemutatása:  A Balaton nyugati medencéjének...
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.