Érdi Mária ezüstérmes az Európa Kupán - Kanári-szigetek

hirdetes

Érdi Mária ezüstérmes lett az Európa Kupán

hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Remekül kezdte az évet a magyar vitorlássport egyik legnagyobb reménysége, a Laser Radial hajóosztályban versenyző Érdi Mária. A 17-dik életévét a napokban betöltött sportoló a Kanári-szigeteken lebonyolított Európa Kupa versenyen az összetettben a második, míg az ifjúsági korúak mezőnyében az első helyen végzett.

Érdi Mária

A Márinak becézett versenyző Las Palmason ráadásul megszerezte idei első futamgyőzelmét is, és olyan mezőnyben lett ezüstérmes, amelyben volt már riói olimpiai kvótával rendelkező ellenfél is.

 

Utóbbi nem elérhetetlen a tavaly itthon az Év Vitorlázónőjének választott tehetség számára sem, hiszen november Ománban olimpiai kvalifikációs világbajnokságot rendeznek. Édesapja, Érdi Gábor elmondása szerint Mári elsődleges célja, hogy pontszerző helyen végezzen majd a 2020-as ötkarikás játékokon, de megpróbálkoznak a Rióba kijutással is, mondván, a jövő évi olimpia kiváló tapasztalatszerzést és felkészülést jelenthetne Tokióra.

 

Érdi Mária

Érdi Mária

"Rió szenzáció lenne, 2020 elvárás" - fogalmazott Érdi Gábor.

 

A hangsúly ugyanakkor 2015-ben megmaradna a korosztályos versenyeken. Rendeznek ifjúsági Európa-bajnokságot Portugáliában, világbajnokságból pedig kettő is lesz, egy Kanadában, egy pedig Malajziában. Érdi Mária szeretne mindegyiken éremszerző helyen végezni.

 

A Yacht Club Budapest versenyzője előtt álló következő feladat a február végi, cádizi Olimpiai Hét elnevezésű verseny lesz. (Turák Péter)

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
hirdetes
Közösség

Szótár

Csonkarudas vitorlázat, gaffos vitorla

Kezdetben nem tudtak elég magas árbocot készíteni, ezért felhúztak rá egy villás rudat,... Tovább

Algagátló festék

Algagátló festék: Különleges, a hajó vízvonal alatti részeire való festék, mely... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 127

Átlagos értékelés: 4.7

verseny