A legszebb, és a legfélelmetesebb hegyi útvonalat mutatjuk be nektek

A város klasszikus inka építéstechnológiával épült: a tökéletesre csiszolt, hibátlanul illeszkedő vörös gránittömbökből rakott robusztus falak kötőanyag nélkül, száraz falazással épültek. A tudósok mai álláspontja szerint Machu Picchu nem volt igazi város, inkább az inka társadalom uralkodó osztályai számára épített templomokból, palotákból és obszervatóriumokból álló komplexum, ahol a Nap különleges tiszteletének nyomai is megtalálhatók. A város legszentebb pontjai az Intihuatana – „az a hely ahová kipányvázták a Napot”–, a Naptemplom és a Háromablakos templom.

Machu Picchut és természetes környezetét 1981-ben „perui történelmi szentély” címmel ruházták fel, mint különlegesen fontos kulturális értéket őrző szent területet.1983-ban az UNESCO az Emberiség Kulturális és Természeti Örökségévé nyilvánította. 2007-ben a Világ Új Hét Csodájának egyike lett.

Machu Picchu a legfontosabb idegenforgalmi látnivaló Peruban. Naponta 2200 látogatót fogad, akik vagy helikopterjáratokkal, vagy az úgynevezett "inka úton" négy napi gyaloglással vagy vasútvonalon közelíthetik meg a helyet. 2010 februárjában a heves esőzések miatt, amik elmosták az odavezető utakat, a repülőjáratokat leállították, az inka utat pedig lezárták, aminek a következtében mintegy 3500 turista rekedt a romvárosban. Őket légihíd segítségével menekítették ki. Martin Perez idegenforgalmi miniszter szerint 2010. április 1-jén nyitják meg újra a romokat

A „történelmi szentély” a 32 592 hektáros, nedves hegyvidéki erdővel borított, helyi állat- és növényfajokban gazdag Ceja de Selva Természetvédelmi Terület-hez tartozik. A varázslatos természeti környezet – magas hegyek, mély kanyonok, hömpölygő folyók – már önmagában is elég volna ahhoz, hogy védelem alá helyezzék ezt a különleges tájat, ahová rengeteg turista látogat el a világ minden tájáról. A Salkantay-csúcs (6271 méter) és az Urubamba-folyó közötti 20 km-en 4546 m szintkülönbség van, amely egyedülállóan gazdag növény- és állatvilágot hozott létre.

A csúcsok magassága az 5000 métert is meghaladja, a kőtiszafákból, cédrusokból, babérfákból álló növényzet jellegzetesen amazóniai. Az őserdőt sűrű, szövevényesmohával, zuzmóval, orchideákkal, broméliákkal borított fák és óriáspáfrányok jellemzik. Machu Picchu területe 300 orchideafajt rejt.

Az itt élő állatok között megtaláljuk a pápaszemes medvét (Tremarctos ornatus), a pumát (Puma concolor), viszkacsa nevű rágcsálót, szarvasfajokat (huemul szarvas,fehérfarkú szarvas és törpeszarvas, amelynek a helyi neve pudu), a vörös szirtimadarat (Rupicola peruviana) – amely a romváros szimbóluma is egyben, – a tarka vércsét (Falco sparverius) és természetesen az andoki kondort (Vultur gryphus); összesen 374 madárfajt.

A helybeliek számára a turizmus fontos bevételi forrást jelent, ám infrastruktúra kialakításánál, a beruházók nincsenek mindig tekintettel a környezeti szempontokra, ezért a terület különösen fontos ellenőrzést igényel.

Machu Picchu egy kövezett út mentén terült el, amely részét képezte annak a 40 000 kilométeres hálózatnak, amely átszelte az egész hatalmas Inka Birodalmat, a hegyektől a tengerpartig. A „naputak” (nan cuna) általában 4-6 méter szélesek voltak, és két oldalukon fal húzódott, ám Machu Picchu esetében szándékosan nehezen járható nyomvonalat jelöltek ki, amelynek több pontjáról is félelmetes szakadék tárul az ember szeme elé. A sziklafalakba rögzített kőlapokból álló úton csak libasorban lehetett járni. A településhez felvezető, utolsó szakasz előtt egy függőhídon kellett áthaladni; ez egyértelműen jelzi, hogy a városlakók számára a biztonság elsődleges szempont volt. Erre utal a Katonai bástya vagy Laktanya is, amely a város bejáratánál, délkeleten, egy 150 fokos hosszú lépcsősor tetején áll. A négyszögletes építménynek öt trapéz alakú ablaka és sok belső fülkéje volt.

Machu Picchu délkeleti szektora körül 5 méter magas, egy méter széles kőfal húzódik. A falból nyíló, hatalmas kőtömbökből és egy nagy (egyetlen tömbből faragott) architrávból álló kapun keresztül lehetett bejutni a városba, a mezőgazdasági célokra használt teraszok között. A kaput csapok, fatörzsek és reteszek segítségével csak belülről lehetett zárni, illetve nyitni. A várost azonban nem a fal védte, hanem maga a természet: a folyóvölgy felé karéjként három 700 méteres szakadék, a negyediken egy magasba szökő hegycsúcs alkotta a valódi védelmet.

A város építőanyagául szolgáló vörös gránitot, az innen 1 kilométerre fekvővő kőfejtőben bányászták, ott is munkálták meg. Fahengerek ésszittyóból (juncus) font kötelek segítségével szállították a helyszínre, és emelőkkel rakták a helyükre. Egyes tömbök több tonnát nyomnak, de olyan tökéletesen csiszolták le őket, hogy az összeillesztésnél nem volt szükség kötőanyagra. A falfelületeken szabálytalan (ciklop-) kötéshálózat alakult ki, a tömbök ritmusa, a kőosztás ad némi változatosságot, ez jelenti a díszítőelemet.

Az inka társadalom magas szervezettségű és hierarchikus felépítésű volt. Machu Picchu tükrözte ezt, a nemesek, papok és átlagemberek a város különböző területein éltek, ismerték saját jogaikat, kiváltságaikat és kötelességeiket. A város három részből áll: a felső városrészben – a Szent kerületben – voltak a templomok és a királyi rezidencia; az alsó városrész középpontja a Főtér volt, az ünnepségek és vásárok színtere. ALakónegyedben a nagy teret övező teraszokon álltak az előkelőek lakóházai és hivatalai, valamint a nyugati és déli oldalon voltak a parasztok és kézművesek nyerskő házai, a raktárak, a műhelyek, a temető és a földművelésre használt teraszok.

Machu Picchu tervezése és építése, a paloták, templomok, lakóházak, lépcsők, vízcsatornák, kutak és mezőgazdasági teraszok többszintes együttesével mestermunkának tekinthető. A város valódi funkciója azonban ismeretlen.

A királyi utak mentén sok olyan település volt, ahonnan a birodalomhoz tartozó területeket irányították és igazgatták. Ezek teljeskörű autonómiát élveztek; állandó lakóik hivatalnokok, papok, napszüzek, kézművesek és parasztok voltak. Talán Machu Picchut is ilyen célból alapították, de különleges fekvése miatt alkalmas volt csillagászati megfigyelések elvégzésére is, a csodálatos természeti környezet pedig privilegizált hellyé tette, ahol a szakrális funkció került előtérbe. Az inkák hittek abban, hogy a legszebb természeti tájaknak (waka) természetfeletti erejük van – és Machu Picchu az ég és a föld ideális találkozási pontjának számított.

Hiram Bingham egyik feltételezése szerint az erődített kisváros az inka uralkodók szülőhelye lehetett - ez magyarázatot adna a napszüzek (illetve a nők) magas létszámára.

Az újabb kutatások tisztázták, hogy a várost Pacsakutek Inka Yupanki inka király (1438-1471) parancsára építették 1450 körül, és az sem zárható ki, hogy az uralkodó itt töltötte a nyarakat, mivel birodalma fővárosában, Cuzcóban melegebb volt a klíma. E szerint Machu Picchu királyi és udvari nyaralóhely lehetett, ettől a funkciótól pedig elválaszthatatlanok a vallási szertartások és a csillagászati megfigyelések.

Vannak feltételezések, amely szerint a komplexumhoz tartozó teraszok valamilyen féle agrobiológiai kísérletek színhelye is lehetett.