A 2013-as év újdonsága a Ferrari f150

hirdetes

Ferrari f150 újdonság

Rédei Csilla
hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

2013 egyik legfontosabb autós újdonsága lesz a Ferrari Enzo tavasszal bemutatkozó utódja, amely a fejlesztés során az F150 nevet kapta.

A 2013-as év újdonsága a Ferrari f150

 

 

 

 

 

 

 

 

Ferrari f150

 

Sokak szerint az F150 az egyik leginkább várt gépállat, ami valaha is készült a maranelloi gyárban, és minél jobban közeledünk a megjelenéséhez, annál jobban érdekli a lehetséges vevőket

A középmotoros, szénszálas vázas és karosszériás hipersportkocsit az F12 Berlinettából ismert 6,3 literes, 740 lóerős V12-es hajtja, de a benzinmotort egy 100 lóerős villanymotor is segíti majd, amely önálló hajtásra nem képes. A fejlesztések során kiderült, hogy a hibridnek a 0-200 km/órára történő gyorsítás 10 százalékkal rövidebb ideig tartott, mint a villanymotor nélküli prototípusnak, a fogyasztása pedig 40 százalékkal volt kisebb. Azonnal komoly vetélytársakkal kell majd szembenéznie az Enzo-utódnak, mivel szinte egyszerre érkezik vele a hasonlóan erős Porsche 918 Spyder és a McLaren P1 is.

hirdetes

hirdetes
 

Ferrari f150

 

A tervek szerint a jövő évi Genfi Autószalonon már testközelből is találkozhatnak vele az érdeklődők.

Már nagyon várjuk, hogy tavasszal bemutassák a nagyközönség előtt!

 

 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
kreatív

Szótár

Balatonakarattya kikötője

A II. Rákóczi Ferenc Horgász Egyesület kikötője a Balaton Keleti medencéjének keleti... Tovább

Téli esküvő

A téli esküvő manapság fénykorát éli, hiszen egyre több pár kezdi felismerni a téli... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes