Várady Szabó János és Petheő Tamás szerezte meg a bajnoki címet a Formula 18 katamarán bajnokságon.

Formula 18 katamarán bajnokság beszámoló

Solymos Dóra
hirdetes

Az augusztusra kiírt Formula 18 katamarán bajnokságot anno szél hiány miatt nem sikerült befejezni, mivel az osztály csak két érvényes futamot tudott teljesíteni, így a bajnokságot új időpontra, szeptember 18-19-re írta ki a rendezőség azzal a feltétellel, hogy az augusztusi két futam nem fog bele számítani a végeredménybe, s a szeptemberi hétvégére kiírt  két napos regatta 8 futama adja a 2010-es évad bajnokságát.  A bajnokság lebonyolítását a Balatonfüredi Yacht Club vállalta, melyet a 49er Grand Prix versenysorozat negyedik állomását képező regattával egyidőben bonyolított le.

F18 bajnokság

Várady Szabó János és Petheő Tamás szerezte meg a bajnoki címet
a Formula 18 katamarán bajnokságon.

A szeptember közepi hétvége nem éppen a hónaphoz illő időjárással érkezett, inkább a nyirkos, párás és esős novemberi hónapot idézte. Az első nap szakadó esőben, teljes szélcsendben várakozott a parton a versenyre nevező 14 Formula 18-as katamarán és a hét 49er páros, ám kora délután az égi áldás megszűnt, s friss délnyugati szél kezdett el fújni, melyben négy kiváló futamot sikerült lebonyolítani.

Az F18-asoknál a Várady Szabó- Petheő duó egy pontos előnnyel zárta az élen a napot Litkey Csaba és Kovács Máté előtt, míg a 49ereknél Haidekker Balázs és Nobilis Demeter vezette a mezőnyt három futamgyőzelemmel és egy második helyezéssel. A vasárnap ismét esőzéssel indult, ám már reggeltől kezdve lengedezett az északias szél, ami az első rajtra, majd a futamok alatt megélénkült, s 3-4 beaufortig erősödött, így újabb négy futam kerülhetett lebonyolításra. A katamaránoknál megtartotta vezető pozícióját  Várady Szabó János és Petheő Tamás, s szerzete meg a bajnoki címet Litkey Csaba és Kovács Máté előtt, míg a dobogó harmadik fokára Diószegi Zoltán és Jankó Gábor állhatott fel. A 49ereknél azonban Hamrák Péter és Gerlits Attila ugrott az élre három futamgyőzelmének  köszönhetően, míg az ezüstérmet Haidekker Balázs és Nobilis Demeter, a bronzot pedig Ignácz Károly és Majthényi Mátyás szerezte meg.

hirdetes

hirdetes
Két nap alatt nyolc remek futam, így a bajnokság sikeresen, -  s nem utolsó sorban végre érvényesen zárult -  valamint a regatta remek előversenynek bizonyult a jövőre hazánkban megrendezésre kerülő F18-as világbajnokságra.
 

Formula 18 bajnokság végeredmény

49er Grand Prix IV. forduló végeredmény

Solymos Dóra
 

Forrás: www.byc.hu

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
hirdetes

Szótár

Amerika Kupa

Amerika Kupa 2010 mondd el te is a véleményed itt!   Az Amerika Kupáról Az... Tovább

Manőverslukk

Erős szeles kikötés után a kapitány és legénység által közösen fogyasztott... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb vitorlázással kapcsolatos hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.