Már egészen kiskoromtól belém van nevelve, hogy a Balatonra fürödni kell járni, esetleg megenni néhány lángost a parton, de ennyi. Aztán felnőttfejjel mindig csak ámulok és bámulok, hogy mennyi irigylésre méltó látványosság, felfedezésre váró dolog, izgalmakat rejtő hely van itt, amikről már többször írtunk is nektek az oldalon. És most egy újabb kincsre bukkantunk, méghozzá a Halimba Üveggyárra, ahol testközelből csodálhattuk meg, hogy egy apró gombóc olvadt massza, hogyan alakul át egy csodaszép kristály pohárrá.
Kezdjük egy kicsit messzebbről a történetet. A Halimba Üveggyár látogatása során én csak ámultam, és bámultam, nagyon tetszett az egész folyamat, ahogy nyomonkövethettük az egészet, de közben felmerült bennem az a kérdés is, hogy vajon hazánkban máshol is működik ilyen üzem, amire azt a választ kaptam, hogy nem, ilyen formában jelenleg ez az egyetlen működő üzem Magyarország területén. És milyen érdekes, hogy tényleg csak néhány kilométerré, egy kellemes autózásnyira van a Balatontól, egy apró, eldugott, Halimba nevű településen.
Mi igazából, ahogy nagyon sok más kincsre is, erre is úgy bukkantunk rá, hogy az ajkai Kristály Hotelben nyaraltunk, és a személyzettől kértünk egy kis segítséget, hogy milyen programokat ajánlanak a környéken, a Balatonon kívül. Ők szerveztek egy gyárlátogatást ide nekünk, aminek egyetlen percét sem bántunk meg. Plusz infó, hogy jelenleg, csak a hotel vendégeit tudják a gyárban fogadni, és körbe vezetni, de a gyár melletti bemutató egységben bárki vásárolhat, azonban amikor mi mentünk, az már zárva volt, mert csak 14.00-ig van nyitva. Szobafoglalás a szállodába itt: wellness hotel Ajka (egyébként magát a szállást is csak ajánlani tudjuk). Az üveggyár a szállodától körülbelül 10 percre volt, egy igen elhagyott helyen, mi magunk is meglepődtünk, mikor oda értünk, hogy biztosan jó helyen járunk-e, de a legjobb helyen jártunk!
Őszintén, amikor ezt a programot ajánlották, én arra számítottam, hogy valami múzeumszerű kiállítótérben fogják nekünk bemutatni az kristálypoharak és kelyhek gyártásának hogyanját, de az a pozitív meglepetés ért minket, hogy végig vezettek a gyárban, és így egészen közelről követhettük a poharak, kelyhek útját, egészen a massza fázistól, a dobozolásig, ráadásul szinte minden egyes folyamatot kézzel készítettek, és magát az idegenvezetést is az itt dolgozóktól kaptuk. Néztük, ahogyan a kemencéből kiemelt forró masszát emberi erővel fújják, formázzák, hűtik, csiszolják, hő kezelik, ellenőrzik, majd elcsomagolják, ahogyan a forró olvadt massza átalakul gyönyörű kristály termékké, ez pedig maga a teremtés csodája. Tényleg leírhatatlan látni, ahogyan az egyik pillanatban még egy gombóckát látsz, a másikban pedig már egy szinte teljesen kész kristály poharat, mintha varázslat lenne az egész, pedig igazából csak szorgos, hozzá értő kezek mesteri munkája. A manufaktúra kézi gyártású, szájjal fúvott ólommentes kristálykelyhek, poharak, dekantálók, vázák készítésével foglalkozik, termékeit itt tekinthetitek meg.
Tihany izgalmai rejtett kincsei
Túra a Csárda-hegy Jurassic Parkjában
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!