Így omlik össze egy híd

hirdetes

Így omlik össze egy híd

hirdetes
<

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Ilyet sem láthatunk minden nap: felvételeken mutatjuk be, hogy hogyan omlik össze egy híd. Nem lehet minden nap ilyet látni és valóban páratlan "élmény".

Elképesztő felvételek a híd összeomlásáról

Mára már tananyag, az erlettentő példa. Nem manapság, egészen pontosan 1940-ben történt ez az eset. Az USA észak-nyugati részén lévő Tacoma és Gig Harbor városokat összektő Tacoma- híd történetét és annak végét mutatjuk most be. A legendák szerint már az építőmunkások számára is ganús volt az építmény- igazuk is lett, persze csak később.

 

Észleleték a problémát magasabb szinten is, ezért megbízták Frederick Burt Farquharson professzort, hogy az akkor szabad szemmel még  nem látható kilengésre, valamiféle megoldást találjon ki. 2 ötlet is eszébe jutott, azonban már egyiket se valósíthatta meg.  

 

1940 november 7-én reggel  38 mérföld/órás szél támadt a környéken. Ez nyilván még nem lett volna akkora baj. Azonban ez a szélerősség még fokozódot, aminek hatására már 60 és 150 centiméter közti kilengést produkált a híd.Ez a folyamat végül tovább generálódott és egyre nagyobb lett. Annyira, hogy a végére már a hídpálya 45 fokos szögig csavarodott. 

hirdetes

 

Leonard Coatsworth, a Tacoma News Tribune szerkesztője volt olyan bátor vagy inkább felelőtlen, hogy felmerészkedett a hídra, de nem jutott át a másik oldalra. Az utolsó pillanatban sikerül kimenekülnie. A megdöbbentő jelenet a második oldalon látható az estről!

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
Luxus hegyi házak a téli vakációra

2018-11-30

Luxus hegyi házak a téli vakációra

Nyakunkon a tél, és ilyenkor sokan szívesen menekülnek el a hegyek közé ahol nem csak a hó, hanem az életre szóló sí-élmények és a mesébe illő házikók által biztosított hangulat is garantált. Bizony, egy valamirevaló sí-orientált vakáció csak akkor teljes, ha egy kellemes hegyi házikóban tölti el az ember.

Új luxushajók és szolgáltatások a tengeren, amiket érdemes kipróbálni!

2018-12-01

Új luxushajók és szolgáltatások a tengeren, amiket érdemes kipróbálni!

Szerencsések vagyunk, hogy egy olyan korban élhetünk, ahol temérdek luxushajó közül válogathatunk, ha szeretnénk királyi körülmények között eltölteni szabadidőnket a tengeren. Az itt felsorolt hajók és szolgáltatások is ezt bizonyítják: a világ legnagyobb luxushajójától kezdve a családiasabb hangulatú opciókig mindenki talál az ízlésének megfelelő

A legjobb wellness és egészségügyi trendek a sétahajózásban

2018-12-01

A legjobb wellness és egészségügyi trendek a sétahajózásban

Szerencsére egyre többen figyelnek oda egészségükre, azonban ennek köszönhetően sok nyaraló még néhány nap erejéig sem szívesen borítja fel étrendjét és fitneszrutinját. Ezek az elvárások új trendek megjelenését idézték elő, ugyanis nem egy hajótársaság kezdte el bővíteni kínálatát mind a fitnesz, mind a wellness terén.

Utazzatok idén is a fényvitorláson!

2018-12-10

Utazzatok idén is a fényvitorláson!

2017-ben indult első útjára Balatonfenyvesen a fényvitorlás, a nagy siker miatt idén is van alkalom arra, hogy utazzatok rajta! Ismerkedjetek meg Nanával, a különleges fényvitorlással!

érdekességek

Szótár

Csapatépítés helyszín Alsóörs

Csapatépítés a Balatonon, öt perce az alsóörsi Balaton parttól és strandtól, gyönyörű... Tovább

Exkluzív esküvőhelyszín Budapesten

Exkluzív esküvőhelyszín Budapesten, patinás környezetben, a múlt század emlékeivel, és... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb vitorlázással kapcsolatos hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.