Egy csodás este Párizsban - a Recirquel előadása

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Kíváncsi vagy, milyen Párizs éjjel?

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Kíváncsi vagy, milyen Párizs éjjel?


2016/05/21

A Recirquel Újcirkusz Társulat magyar artistákból alakult még 2012-ben alakult Budapesten Vági Bence rendező-koreográfus vezetésével. Legfontosabb célkitűzése a mai napig az, hogy megismertessen a világgal egy magyar újcirkuszi irányzatot. A Párizs éjjel címet viselő előadásukban – mely a MÜPA-ban látható – is megmutatják, milyen rendkívüli tehetséggel áldotta meg őket a sors. 

Párizs éjjel

 

A társulat alapítója és művészeti vezetője, Vági Bence annak idején tizenegy artistát kért fel még a 20. Sziget Fesztiválra készülő produkció megalkotására. A siker nem maradt el, sőt, hatalmas népszerűségre tettek szert már akkor és ott. A különlegesen tehetséges csapat szinte azonnal magára vonta a közönség és a színházi szakma figyelmét is.

 

Így születhetett meg 2013 tavaszán a „Cirkusz az Éjszakában" címet viselő produkció, amely a premier után nyomban meghívást kapott egy oroszországi turnéra, majd azóta Franciaországban, Szerbiában és számos hazai színházban és fesztiválon is elképesztően nagy sikert aratott. Az újszerűség egészen egyszerűen magával ragadott mindenkit.

 

 

A most, május 27-én a MÜPA-ban látható szuperprodukció, a Párizs Éjjel a harmincas évek perzselő varietévilágát mutatja be nekünk annak minden érzékiségével és tiltott vágyaival téve felejthetetlenné az előadást. A társadalom szélére csúszott emberek (prostituáltak, titkos szeretők) kétarcú világát, mozzanatait állítja színpadra.

 

Ha te is szeretnéd látni ezt a lenyűgöző előadást, még nem késő, hogy jegyet válts rá. Abban az esetben, ha már úgyis ott vagy a Művészetek Palotájában, vétek lenne kihagyni egy csodás lehetőséget, mely Bohém Étterem néven fut, és ide kattintva be is kukkanthatsz hozzájuk, hogy mivel varázsolják el hétről-hétre a kedves vendégeket! wink

 

 

Párizs éjjel

 

A Művészetek palotája (MÜPA) és a Recirquel Újcirkusz Társulat közös produkciója, a Párizs éjjel a világszerte ismert fotós, Brassaï jellegzetes világából merít inspirációt. Fantasztikusan tehetséges artisták, táncosok és zenészek hozzák el nekünk az akkori idők fülledt erotikáját, és felidézik a párizsi éjszakai élet vággyal teli, impulzív világát.

 

Az előadóművészek és a közönség közti távolság szó szerint eltűnik, így előfordulhat, hogy éppen fölötted állnak majd kézen a művészek az erre a célra kivitelezett bisztróasztalokon. 

 

 

Az előadás jeleneteit egytől egyig Brassaï képei ihlették, melyek a párizsi éjszaka sajátságos és egyedi pillanatait örökítették meg. Felfedezheted te is a Montmartre rejtett utcáit, tereit, melyeken Picasso, Modigliani vagy épp maga Brassaï sétált anno.

A legjobb jazz-zenészek, énekesek, táncosok és rendkívüli tehetséggel megáldott cirkuszművészek részesítenek minden kedves nézőt különleges élményben, és egyútta bevezetnek mindenkit a párzsi éjszakák rejtelmes világába. 

 

 


érdekességek gasztronómia kreatív sport



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Buddy Melges

Buddy Melges vitorlázó életrajz Buddy Melges a világ egyik legsikeresebb verseny...

Alsó szem

Alsó szem: A vitorla alsó sarkára szerelt szem, ringli a sarok rögzítésére.

Nautic 12 Racer vitorlás hajó

Adatok Tervező:            &n...

Boci

A boci mentőcsónakot, hajó után köthető kis evezős csónakot jelent.

Lazy Jack

 A nagyvitorla bumra szerelt zippzáros zsákja.
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.