Az iszlám hatása a nőkre

Ezt okozta a nőkkel az iszlám világ

hirdetes
<

Az iszlám világ teljesen máshogyan áll a nőkhöz, mint más, fejlettebb nyugati társadalom. Nemrégiben megjelent egy megdöbbentő fotósorozat, mely ezt mutatja be.

Így hatott az iszlám a nőkre

 

A spanyol Emilio Morenatti, aki grafikusként tanult, 1989-ben kezdett el dolgozni egy helyi újságnak, fotósként. 2009-re már az év média fotósának választotta őt a „Pictures of the Year International”, de rengeteg egyéb díjat is elnyert.

 

Most egy olyan elrettentő fotósorozatával tört be ismét a köztudatba, amely az iszlám világ megkínzott és megalázott női áldozatait mutatja be. Sokuk arcát csak több plasztikai műtét árán sikerült valamennyire helyre hozni. A legtöbben azonban még így sem vállalták el a fotózást. Rájuk mondhatni igazán, hogy az iszlám rajtuk hagyta a bélyegét.

hirdetes

 

 Gyengébb idegzetűeknek nem ajánljuk a fotókat, melyek a következő oldalon láthatóak!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
hirdetes
utazás

Szótár

Állókötélzet

Az állókötélzet, az árbocot négy irányban tartott fém sodronykötelek összefoglaló... Tovább

Akác

Azt mindenki tudja, hogy az illatos akácvirás és a belőle nyert méz milyen hasznos, ugyanakkor... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb vitorlázással kapcsolatos hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.