Pénteken kezdődik a 32. Jókai napok irodalmi és gasztronómiai fesztivál Balatonfüreden, melyet idén a Petőfi-bicentenárium jegyében rendeznek - olvastuk az MTI közleményében. Balatonfüredet egyébként is nagyon szeretjük, csodaszép helyei tavasszal is tökéletesen egy kiadós sétára. Fedezd fel balatonfüred legszebb helyeit ennek a cikknek a segítségével!
A hétfőig tartó rendezvénysorozat egyebek mellett irodalmi esttel, képzőművészeti- és gyermekprogramokkal, valamint a hagyományos Jókai-bableves-főzőversennyel várja a látogatókat. A pénteki megnyitóünnepség díszvendége Kiskőrös, valamint a kiskőrösi Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum lesz.
A rendezvényen mutatják be a Magyar Kultúra folyóirat Petőfi-számát és a fesztiválra minden évben tematikus tartalommal megjelenő Jókai-kiskönyvet Hansági Ágnes irodalomtörténész közreműködésével, amelynek témája Petőfi és Jókai barátsága lesz. A Kisfaludy Galériában az érdeklődők Zalán Tibor költő és Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző és előadóművész közös irodalmi, zenés estjét láthatják este.
Szombaton rendezik a Jókai-bableves-főzőversenyt a Koloska-völgyben, a verseny ideje alatt gyerekprogramok, néptánc- és népzenei bemutatók szórakoztatják a látogatókat. Vasárnap az Arácsi Tájházban májusfát állítanak a Balatonfüred Néptánc Együttes és a Koloska Néptánc Csoport közreműködésével. A megújult Jókai Mór Emlékházban Praznovszky Mihály irodalomtörténész tart emlékezősétát Petőfi vendégségben Jókainál címmel. A Vaszary Galériában a Bak Imre-kiállítás záróeseményeire kerül sor, kurátori tárlatvezetéssel és kerekasztal-beszélgetéssel Földényi F. László esztéta, Fehér Dávid és Rókai Enikő művészettörténészek közreműködésével. A Vaszary Alkotóműhelyben a kiállításhoz kapcsolódó családi alkotófoglalkozást tartanak. Hétfőn a város új kortárs kiállítóterében, a Modern Műtár - Szöllősi-Nagy-Nemes Gyűjteményben tárlatvezetés várja az érdeklődőket - áll a közleményben.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!