Dúzsi Tamás vörösbora a világ legjobbja lett!

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Magyar vörösbor a világ tetején – 2015

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Magyar vörösbor a világ tetején – 2015


2015/03/24

Február 27. és március 3. között került megrendezésre Párizsban a 21. Vinalies Internationales, ami a világ legjelentősebb nemzetközi borversenye. Idén 40 országból 3575 bort neveztek a rangos eseményre, melyből mindössze 65 bor volt magyar. 

Mindenki büszke lehet Dúzsi Tamás vörösbora

Ennek fényében kiemelkedő eredménynek számít, hogy hazánk borászai 9 aranyérmet és 11 ezüstérmet szereztek. Amire különösen büszkék lehetünk , hogy a világverseny legjobb vörösbora címet Dúzsi Tamás 2011-es évjáratú Görögszó bora nyerte.

 

A magas szakmai színvonalnak és a nevezett boroknak köszönhetően a Vinalies Internationales a világ egyik legnagyobb elistmertségű szakmai versenye, amelyet a borversenyeket értékelő listákon szinte mindenhol az első helyre tesznek. A zsűriben elismert szakemberek foglalnak helyet a világ minden tájáról.


A párizsi aranyéremmel Dúzsi Tamás rövid idő alatt két olyan elismerést mondhat magáénak, amelyek mindenképp említésre méltóak mind a hazai és a nemzetközi viszonylatban egyaránt. 2014. decemberében ugyanis ő vehette át a Magyar Bor Akadémia által gondozott Év Bortermelője 2014. megtisztelő címet is, mely a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.
 

Mindenki büszke lehet Dúzsi Tamás vörösbora

 

Mindkét szakmai díj hatalmas elismerés Dúzsi Tamásnak, a szekszárdi borvidéknek és a magyar borásszakmának egyaránt. Legyünk rá büszkék, hogy a nagy bortelmelő nemzetek mellett egy magyar vörösbor ért fel a szakma csúcsára.


A győztes bor egy dűlőválogatás a Görögszó nevű dűlőből. A Görögszó-dűlő a szálkai hegytetőn helyezkedik el, gyakorlatilag Szekszárd városától nagyjából két kilométerre, délre. Görögszó maga a hegytetőn található.A szeles hegytetőről a pára hamar távozik, ezzel elejét véve a gombabetegségeknek, így elég könnyen kivitelezhető a bio jellegű termesztés. A terület talaja viszonylag sovány, löszös.


Maga a bor egy 85% cabernet franc és 15% cabernet sauvignon házasítás, amely több, mint egy éven át érlelődött barrique hordókban. A borból összesen 4000 palack készült, ezért aki szeretné magát meglepni néhány palackkal, annak érdemes időben betérnie valamelyik nagyobb borszaküzletbe. 

 


gasztronómia



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Balatongyörök Csónakkikötő

A Balaton nyugati medencéjének déli partján található a DR Zrt. csónakkikötője. Saját...

Hafenmeister

Hafenmeister (ejtsd:háfenmájszter): kikötőmester

Topfény

Topfény: horgonyzáskoz bekapcsolt körbevilágító fehér fény.

Saját testsúlyos edzés

 Saját testsúlyos edzés

Denevér

A Denevér a nagyvitorla hátsó ívelt része.
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.