Gyenesei István Önkormányzati Miniszter 2009. március 12-én, a Duna Palotában adta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozatát Wossala Györgynek, a Magyar Vitorlás Szövetség társelnökének

Lovagkereszt kitüntetésben részesült Wossala György

hirdetes

Lovagkereszt kitüntetésben részesült Wossala György

Gyenesei István Önkormányzati Miniszter 2009. március 12-én, a Duna Palotában adta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozatát Wossala Györgynek, a Magyar Vitorlás Szövetség társelnökének.

Wossala György 1941-ben született Budapesten, diplomát a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerzett. A vitorlázással az 1950-es években kezdett el foglalkozni, M-Yolle, O-Yolle, Finn, Soling és 30-as cirkáló hajóosztályokban versenyzett. A több, mint húsz magyar bajnoki cím mellett nyert nyílt holland, olasz, osztrák bajnokságot. Soling hajóosztályban egyszer volt Európa-bajnokságon második helyezett, 2008-ban pedig megszerezte a bajnoki címet is. Soling Master's világbajnokságokon háromszor első, kétszer második helyezést szerzett. A 2006. évi Soling Világbajnokságon második helyre vezette egységét. 2007-ben a yardstick-előnyszámokat figyelembe megnyerte a Kékszalagot a Kékmadárral. Az elmúlt tizenöt évben több magas funkciót töltött be a Nemzetközi Vitorlás Szövetségben, ahol többek között a tőkesúlyos bizottság alelnöke is volt. 2001 óta a Magyar Vitorlás Szövetség társelnöke, 2004 óta pedig az Európai Vitorlás Szövetség elnöke.

hirdetes

 

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
hirdetes

Szótár

Gitana 11

Gitana 11 vitorlás hajó leírás történet A hajót 2001-ben építették, akkor még... Tovább

Kitisztázás

Az összegubancolódott kötél vagy vitorla kibogozása. Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb vitorlázással kapcsolatos hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.