A Magyar Innovációs Alapítvány meghirdette a Magyar innovációs nagydíj pályázatot

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Meghirdették a 2015. évi Magyar innovációs nagydíj pályázatot

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Meghirdették a 2015. évi Magyar innovációs nagydíj pályázatot


2015/12/22

Meghirdetésre került a 2015-ös év legjelentősebb műszaki, technológiai, gazdasági innovációs teljesítmény elismerésére a Magyar Innovációs Alapítvány együttműködő partnereivel a Magyar innovációs nagydíj pályázat, lássuk, a 2016-os évben milyen innovációkért adnak át díjat.

Meghirdették a 2015-ös Magyar innovációs nagydíj pályázatot

2015-ös Magyar innovációs nagydíj pályázat

 

Immáron huszonnegyedik alkalommal írták ki a pályázatot, melyre 2016. február 17-ig lehet jelentkezni. A nagydíj mellett összesen 5 kategóriában adnak át szakmai innovációs díjat a jelentkezőknek. A legeredményesebb start up vállalkozás, melyet 2013. január 1. után alapították, a Magyar Innovációs Szövetség Startup innovációs díját kapja, mely elismeréseket az Országházban adják át 2016. március végén.

 

A Magyar innovációs nagydíj elismeréséhez kiemelkedő innovációra van szükség



A pályaműveket egy 19 tagú független bíráló bizottság fogja értékelni, a díjak odaítélésének döntő szempontja a többlet árbevétel elérése, az innováció által. Az eddigi 23 évben, melynél a pályázatnak köszönhetően több mint ezer innovációs teljesítményt ismertek meg - ebből 181 elismerést is szerzett - nem csak nagyvállalatok, de jelentős számú kis- és közepes nagyságú cégek is tudtak olyan innovációt felmutatni, mellyel kiemelkedtek a többi cég közül. Fontos szempont, hogy az innováció hatékony és korszerű legyen, így ennek szellemében kellett innovációt felmutatni a tartós versenyképesség eléréséhez.

 

A klub ren­dez­vé­nyen az elő­ző évi dí­ja­zot­tak be­mu­tat­ták nyer­tes in­no­vá­ci­ó­ju­kat, ki­emel­ve a pi­a­con el­ért ered­mé­nye­i­ket. Az eredmények bemutatására a következő oldalon kerül sor.

Meghirdették a 2015-ös Magyar innovációs nagydíj pályázatot

A 2014. ÉVI INNOVÁCIÓS NAGYDÍJBAN ÉS A SZELLEMI TULAJDON NEMZETI HIVATALA 2014. ÉVI INNOVÁCIÓS DÍJÁBAN az Sanatmetal Kft. részesült a VORTEX poliaxális csontlemez rendszerért.

 

A Sanatmetal Kft. latin eredetű neve gyógyító fémet jelent. A 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás a több mint 4 évtizedes történelme során jelentős sikereket ért el az orvostechnikai eszközök fejlesztésében és gyártásában, Európa TOP40 orvostechnikai gyártója közé tartozik.

Az innováció eredményei:

  • A kor legmagasabb technikai színvonalú lemezrendszere a csonttörések ellátására, összesen 272 féle lemezzel, 283 féle csavarral, 57 műtőeszközzel.
  • Sikeres termék bemutatás hazai (MOT-MTT, Szeged, 2014. június) és nemzetközi (AAOS, New Orleans, 2014. március; EFORT, London, 2014. június) rangos szakmai kongresszusokon.
  • Magyarországon 25 kórházban, külföldön 9 országban sikeres piaci bevezetés.
  • 2014-ben 75466 darab eladott termék, 632 millió Ft árbevétel, 576 millió Ft hozzáadott érték. 

 

A NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 2014. ÉVI INNOVÁCIÓS DÍJÁBAN a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. részesült az univerzális forgóvázas darus jármű kifejlesztéséért.



Az üzem jogelődje 1949-ben alakult meg Jászkiséren, mint Mezőgazdasági Gépállomás. A nagygépes vasúti vágányszabályozás, gépjavítás-gépgyártás, alkatrészgyártás mellett meghatározó tevékenységgé vált a MÁV ZRt. által kezelt közforgalmú vasúti pályahálózaton a jól tervezhető karbantartási és felújítási tevékenység végzése.

Az innováció eredményei:

 

  • A járművekkel a MÁV megbízható, üzembiztos gépekhez jutott, melyekkel kiválthatta a korszerűtlen, elavult járműveit.
  • Az UFDJ-k dízel motorjai kielégítik a ma érvényes szennyezőanyag kibocsátási előírásokat, a 75/2005. (IX.29.) GKM-KvVM együttes rendelet szerinti III./B szabályozási lépcsőt. Az anyagrakodás gépesítésével növekedett a munkabiztonság.
  • Az elavult gépek 240-350 g/kWh fajlagos üzemanyag fogyasztásával ellentétben az új járművek 184 g/kWh-t fogyasztanak.
  • A pályafenntartási munkák rövidebb idő alatt végezhetők el, csökkennek a vágányzári idők. Megtakaríthatók a mozdony és teherkocsi bérlési költségek, a járművek önmaguk képesek rakodni és lerakodni.
  • A gyártás folyamata min. 15 fő részére biztosít folyamatos munkát, hazai beszállítói ipart is foglalkoztatva (forgóváz, alapanyagok).
  • A fűkaszálás, cserjeirtás, saját daruzás jelentős megtakarítást eredményez a külső vállalkozókkal való megoldással szemben.
Meghirdették a 2015-ös Magyar innovációs nagydíj pályázatot

A NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 2014. ÉVI IPARI INNOVÁCIÓS DÍJÁBAN az Egis Gyógyszergyár Zrt. részesült a Bisoprolol-Amlodipin fix kombinációs tabletta kifejlesztéséért.



Az Egis, Magyarország és egyben Közép-Kelet-Európa egyik meghatározó, vertikálisan integrált generikus gyógyszergyára, tevékenységük a gyógyszergyártás minden területére kiterjed a kutatás-fejlesztéstől a hatóanyag- és készgyógyszer-gyártáson át a kereskedelemig. Regionális szinten is kiemelkedően sokat fordítanak kutatás-fejlesztésre.

Az innováció eredményei:

  • A készítmény 2014 decemberéig 17 országban került bevezetésre különböző márkaneveken, a következő években az Egis stratégia partnerség keretében további mintegy 50 országban tervezi forgalomba hozni a vállalat.
  • A 2014-es év végéig a 2011-es bevezetéstől számítva a készítmény összesen 2,2 milliárd Ft forgalmat ért el (IMS Dataview), a 2014-es évben 1,2 milliárd Ft bevételt hozott az Egis Gyógyszergyár Zrt. számára.
  • A forgalom mintegy 96%-a exportból származik, mely export 52%-a az EU-ba irányul. 

 

MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG 2014. ÉVI StartUp INNOVÁCIÓS DÍJÁBAN a Synetiq Kft. részesült a neuromarketing média kutatási technológia kifejlesztéséért.



A cég alapítói, Ottlik Dávid és Divák Ádám másfél éve kezdtek bele vállalkozásukba, azóta több nagy presztízsű díjat is elnyertek a Szilícium-völgytől Tel-Avivig.

Az innováció eredménye:

 

  • A Synetiq neuromarketing médiakutatási technológiájának segítségével a tartalomgyártók hatékonyabb tartalmakat állíthatnak elő, vagyis kideríthető, hogy melyik reklám kelt nagyobb hatást a nézőben, vagy melyik filmkocka ragadja meg jobban a figyelmüket. Technológiájukat már Európa-szerte használják reklám- és TV cégek (pl. Havas Media, Young&Rubicam). 
Meghirdették a 2015-ös Magyar innovációs nagydíj pályázatot

A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM 2014. ÉVI KÖRNYEZETVÉDELMI INNOVÁCIÓS DÍJÁBAN a MOL Nyrt. és a Strabag Általános Építő Kft. részesült a gumibitumen technológia és gumibitumennel épített aszfaltút fejlesztésért.



A MOL NyRt. egy integrált olaj- és petrolkémiai csoport, Magyarország legnagyobb társasága. A STRABAG az építőipar minden területén jelen van és meghatározó európai építőipari vállalatként az egész világra kiterjedően tevékenykedik, Közép- és Kelet-Európában több mint 500 helyszínen több mint 74.000 főt foglalkoztat.

Az innováció eredményei:

 

  • Új, szabadalmi védettséggel rendelkező exportképes termék és gyártástechnológia.
  • Az új termék minőségét és felhasználását szabályozó új hazai útügyi előírás kidolgozása.
  • Az új aszfalttípus és a felhasználásával megvalósult kiváló minőségű, új nyomvonalú aszfalt pályaszerkezet.
  • A gumibitumenes aszfaltút hagyományos aszfaltúthoz képest kb. 50%-kal hosszabb élettartama miatt kb. 30% fenntartási költség megtakarítás, továbbá energiafelhasználás és CO2 emisszió csökkenés érhető el az életciklusa alatt.
  • A MOL és a Strabag együttes árbevétele a 2014-ben végrehajtott villányi elkerülő út építési projekten 2,3 milliárd forint volt. A MOL új üzemének, teljes kapacitás kihasználtsága mellett, évente kb. 650-750 millió forint többlet árbevétel realizálható gumibitumen értékesítéssel. 
Meghirdették a 2015-ös Magyar innovációs nagydíj pályázatot

A FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM 2014. ÉVI AGRÁR INNOVÁCIÓS DÍJÁBAN a QuantisLabs Kft. részesült a Szőlőőr rendszerért.



A 2005-ben alapított, agrártechnológiai területen tevékenykedő QuantisLabs Kft. magas színvonalú, speciális szőlővédelmi szenzorhálózatáról vált közismertté. A precíziós szőlészeti megoldásokat fejlesztő vállalkozás neves mezőgazdasági szereplőkből álló ügyfélkört épített ki, valamint jelentős hazai és nemzetközi elismerésekben részesült.

Az innováció eredménye:

 

  • Az innováció számos jelentős hazai pincészetnél, borászatnál került bevezetésre. SmartVineyard szenzorhálózat segíti a fertőzések elleni védekezést többek közt a Bock, Sauska, Gere, Royal Tokaji, Tokajicum pincészeteknél. A rendszer ma már több ezer hektáron segíti a kevesebb vegyszerfelhasználással történő biztonságosabb termelést (ügyfelek listája csatolva). A 2014-es év nettó árbevétele 50 777 000 Forint volt.
  • A hazai és nemzetközi ügyfeleink jelentősen tudták permetszer-felhasználásukat csökkenteni, hiszen a rendszer olyan pontos betegség-specifikus információkat biztosít a felhasználó számára, melyek figyelembevételével az éves vegyszer-kibocsátás optimalizálható/csökkenthető. Az innováció a végfelhasználókra gyakorolt hatása is pozitív, hiszen a technológiát használó borászatok kevesebb vegyszer felhasználásával tudnak egészségesebb szőlőt, minőségi bort termelni.
  • A 2014-es évben az Európai Bizottság a SmartVineyard / Szőlőőr rendszer több mint 1 millió eurós támogatása mellett döntött. A támogatás lehetőséget ad a rendszer további növénykultúrákra való adaptálására. 

 

A 2014. ÉVBEN MEGVALÓSULT, KIEMELT ELISMERÉSBEN RÉSZESÍTETT, három SIKERES INNOVÁCIÓ ISMERTETÉSE



Több területen is megjelenő innováció a Strauss Metal Kft.-nél c. innováció
Megvalósító: Strauss Metal Kft. (Pécs)

Az innováció eredménye:

 

  • A széles termékskála, a Közép-Európában is egyedülálló high-tech géppark, a folyamatos termékfejlesztés, a több mint 500 féle termék mind a Strauss Metal innovációját igazolja.
  • Angliai partnerükkel 2014-ben 1 millió font export-forgalmat értek el.


"Instant Clean"/"Gyors takarítás"c. innováció
Megvalósító: Electrolux Lehel Kft. (Jászberény)


Az innováció eredménye:

 

  • A termék kifejlesztésével az Electrolux gyakorlatilag egy új termékkategóriát alkotott. Az Electrolux volt az első, aki "levágta a vezetéket" a porszívókról, megalkotva egy olyan könnyű és számos kényelmi funkcióval rendelkező, felhasználóbarát akkumulátoros porszívót, amely végigsöpört a világon az elmúlt 10 évben és meghonosította a "gyors takarítás" termékkategóriát.
  • 2014-ben jelent meg a legújabb, harmadik generáció. Attraktív, modern dizájnjával a lakások dísze lett. Kiváló takarítási hatékonyságával és számos innovatív, szabadalmaztatott technikai megoldásával a vásárlók egyik legkedveltebb és legkeresettebb modellje lett.
  • Az Electrolux Lehel Kft. Porszívógyárának éves árbevétele mintegy 3 milliárd Ft-tal, kb. 10%-kal növekedett a tavalyi évhez képest a 2014-ben sikeresen bevezetett harmadik generációs Ergorapidonak köszönhetően. A termék gyártását az Electrolux Kínából hozta Magyarországra. A gyár nyeresége ezzel egyidejűleg 15%-kal emelkedett 2013-hoz viszonyítva.



"K'enni jó" zöldségkrém termékcsalád c. innováció
Megvalósító: Univer Product Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Kecskemét)

Az innováció eredménye:

 

  • Egy táplálkozás-élettanilag értékes komponenseket koncentráltan és komplex módon tartalmazó, humán vizsgálatban is igazolt, kommunikálható értékekkel rendelkező, új, zöldség alapú termékcsalád kifejlesztése és sikeres piaci bevezetése.
  • Az Univer K'enni Jó termékcsalád 2014 március végén jelent meg a magyar piacon, a szupermarket kategóriában vezető Spar hálózatban, melyben listázottsága félévkor vált teljessé. Év végéig 259.000 db-ot vásároltak belőle a fogyasztók, mely 42 millió Ft-ot meghaladó árbevétel-többletet eredményezett. Ez a tervezett volumen több, mint duplája, és a magyar piacon ilyen jellegű új élelmiszer termék tekintetében számottevő mennyiség.
  • Az elért forgalom a termékkategória fejlődését eredményezte, nem pedig meglévő termékek ún. kannibalizációját; az egészségtudatos táplálkozást célul tűző fogyasztók számára pedig a kínálat bővítését. A múlt év sikereire alapozva 2015 elejétől fokozatosan bővült/bővül a K'enni Jó termékcsaládot forgalmazó kereskedelmi láncok köre.

érdekességek



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Abdrift

Az abdrift a hajó oldalra való sodródása, csúszása.

Saling

Saling (ejtsd: száling) - árbocmerevítõ keresztrúd

Száling

A száling az árboc merevítő keresztrúd. A szálinggal állíthatjuk árbocunk görbületét is.

Bilgepumpa

A bilgepumpa a fenékvíz szivattyú idegen elnevezése.

Frühstart

A frühstart a korai rajt a versenyeken.
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.