Magyar tervezte az eddigi legszebb okosórát

hirdetes

Magyar tervezte az eddigi legszebb okosórát

SF
hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Szinte hihetetlen, hogy eddig senki sem tudott olyan okosórát tervezni, ami egy kicsit is jól néz ki, vagy legalább hasonlít egy klasszikus értelemben vett karórára. Balogh Gábornak, egy magyar tervezőnek sikerült először ez a hihetetlen feladat.

Magyar tervezte az eddigi legszebb okosórát

 

 

 

 

Ha nem is atombomba, a magyarok ismét kiemelkedőt alkottak

Persze mi csak néztük az újabb és újabb megjelenő okosórákat, esetleg megbeszéltük egymás között, hogy mennyire furcsán is sikerültek az okostelefon dizájnokat egy 2x2-es téglalapba tömörítő próbálkozások. Balogh Gábor nem akart ilyesmin keseregni, ő tett is valamit az ügy érdekében, és megtervezte saját modelljét. Az egyelőre még csak koncepció szinten létező óra a svéd Triwa nevű óragyártó cég egyik modelljén, a Havan-án alapul. Elsőre egy klasszikus és letisztult órának tűnik, majd hamar észrevehetőek lesznek rajta az intelligens fícsörök. Az okosóra újragondolásába az is beletartozik, hogy a tervező nem érintőképernyőben gondolkodott, hanem úgy tervezte meg azt, hogy minden beállítást az óra gombjaival végezhetünk. Persze ettől ugyanúgy mutatja a bejövő hívásokat, üzeneteket, navigációt, ugyanúgy, mint a többi kocka verzió. Reméljük, hogy a magyar tervező ötleteiből sokan tanulnak.

hirdetes
hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
divat

Szótár

Melges 32

Melges 32 vitorlás hajó leírás A Melges 32, kistestvéréhez, a Melges 24-hez hasonlóan... Tovább

Balatonakarattya kikötője

A II. Rákóczi Ferenc Horgász Egyesület kikötője a Balaton Keleti medencéjének keleti... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb vitorlázással kapcsolatos hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.