Bachtól Bachig a Művészetek Palotájában

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Bachtól Bachig a MÜPA-ban

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Bachtól Bachig a MÜPA-ban


2016/05/01

“Ha a latin ábécében elfoglalt helyük szerint adjuk össze a Bach név betűinek sorszámait, tizennégyet kapunk - éppen ennyi tétel szólal meg ebben a sokszínű műsorban, amely izgalmas keresztmetszetet nyújt a barokk zeneszerző grandiózus életművéből.”

Bachtól Bachig

 

A fenti sorokat a Művészetek Palotájának oldalán olvashatjuk, mellyel megpróbálták bemutatni, mi is várható abban az egyórás előadásban, mely 2016. május 22-én kerül terítékre a fővárosi intézményben. 

 

Johann Sebastian Bachot mindenki ismeri, senkinek sem kell bemutatni. Az 1685. március 21-én született barokk zeneszerző, orgonista, hegedűművész, a zeneművészet kiemelkedő egyénisége volt. Élete megeletősen hányattatottan indult, hiszen kicsi korában elveszítette édesanyját, majd nem sokkal ezután édesapját is. 

 

Ő volt a 17. század elejéig visszavezethető Bach-dinasztia legkiemelkedőbb alakja. Szülővárosában tanult meg zenélni. Kezdetben édesapjától tanut, majd miután árvaságra jutottak testvéreivel, bátyjától, Johann Christophtól vett leckéket. 

Iskolai és templomi tevékenységei mellett nagyon sokat komponált. Rohamosan gyengülő látása miatt halála előtt szemműtétet hajtottak végre rajta, mely nem a kívánt eredménnyel zárult, így sajnálatos módon elveszítette látását. 

 

A MÜPA most egy olyan előadással örvendezteti meg a komolyzene kedvelőit, melynek résztvevői magyar művészek (Elekes Zsuzsa, Pétery Dóra), és tőlük hallhatjuk viszont mindazt a csodát, melyet anno Bach megalkotott. Mivel a program egy órás, utána még bőven jut idők szétnézni a Művészetek Palotájában, mely megannyi érdekességet rejt magában.

 

Gondoljunk csak az impozáns épületre, melyben már a séta is felér egy kirándulással, vagy ha kicsit bátrabbak vagyunk, kipróbálhatjuk az egyik legkedveltebb helyet itt, a Bohém Éttermet, melyet ide kattintva érhetünk el. 

 

 

Lapozz a program további tudnivalóiért!

 

Bachtól Bachig

 

Johann Sebastian Bach hatása a zenekultúrára szinte felmérhetetlen, ugyanis művei mély, intellektuális tartalmuk és tanító jellegük miatt zeneszerzők generációira hatottak pozitívan és inspirálóan. Munkásságát többnyire a vallásos kompozíciók alkották, melyek alapja a protestáns korál volt. Művészete a barokk kor zenei törekvéseinek óriási méretű összefoglalása.

 

Jelen esetben a délutáni program a következő műveket tartalmazza majd:

 

- J. S. Bach: G-dúr fantázia (Pièce d'orgue), BWV 572 (Très vitement - Gravement - Lentement)

 

- J. S. Bach: Dies sind die heil'gen zehn Gebot, BWV 678

 

- J. S. Bach: Passacaglia, BWV 582

 

- J. S. Bach: Komm, Gott, Schöpfer, heiliger Geist, BWV 667

 

- J. S. Bach: d-moll concerto Vivaldi nyomán, BWV 596 (Bevezetés - Fúga - Largo - Finálé)

 

- J. S. Bach: Wenn wir in höchsten Nöten sein, BWV 668a

 

- J. S. Bach: e-moll prelúdium és fúga, BWV 548

 

- J. S. Bach: Tükörfúga (Fuga a 2 Clav.) A fúga művészetéből, BWV 1080

 

 

 


érdekességek gasztronómia hangszer



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

BYC

A Balatonfüredi Yacht Club   A BYC  Klub története Az angol...

Félszem

A félszem, vagy másik nevén sekli a vitorláshajón igen változatos szerepet tölt be. Ezek...

Esküvő szervezés

Esküvőt szervezni nem egyszerű dolog. Életünk legszebb napjának tökéletesnek kell lennie,...

Születésnapi buli helyszín Budapest

Igényes, elegáns, exkluzív születésnapi buli helyszín Budapesten? Megtaláltad! A...

Jolle

A jolle uszonyos(svert), kabin nélküli sportvitorlás. Például: 420,470, Finn Dinghi, Cadet.
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.