Pünkösdi Regatta a Balatonon

Idén is itt a Pünkösdi Regatta!

hirdetes
<

Nemsokára itt a Pünkösd, eljön tehát a Balaton 2. legnagyobb vitorlás versenyének az ideje, a Pünkösdi Regattának. Nézzük, hogy ebben az évben mi várható a versennyel kapcsolatban.

Pünkösdi Regatta a Balatonon

 

Nagyon régen nem volt már arra alkalom, hogy Pünkösd június elején legyen. Ha Balaton és Pünkösd, akkor bizony itt a Pünkösdi Regatta. Egészen pontosan június 3 és 6 között fogják megrendezni, 35 hajóosztályban kiírva a versenyt. 1978-ban rendezték meg először, az akkor még csak 2 napos viadalt. 1984-ben vált 3 napossá és a fejlődés tovább folytatódott. 2002 óra viseli a Pünkösdi Regatta nevet. 

 

A versenypálya Balatonföldvár és Keszthely között lesz kijelölve. Az elmúlt két évben szerencséjük volt a résztvevőknek, hiszen nem volt annyira jó idő, már ami a parton lévők számára az lett volna. Hiszen a vitorlázóknak előny a nagy szél ,abból pedig az elmúlt években szerencsére nem volt hiány. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy idén, az első nyári hónapban milyen időjárási viszonyok fogadják a résztvevőket. A hírek szerint idén sem lesz hiány vállalkozó kedvű próbálkozókból, hiszen 250 hajót és több, mint 1000 vitorlást várnak a Túravitorlás Sportklub munkatársai. 

hirdetes

 

A tavalyi év eredményeiről  az egyesület honlapjáról tudhat meg többet.

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
A Safram nyerte a 2018-as Kékszalagot!

2018-07-27

A Safram nyerte a 2018-as Kékszalagot!

A 2018-as Kékszalag nem igazán hozott meglepetést, maximum annyit, hogy szuperlassúságban tudtak közlekedni a hajók. Nézzük, ki nyerte a 2018-as Kékszalagot!

Bevezetés a Stand up paddle surf világába

2018-07-17

Bevezetés a Stand up paddle surf világába

Láttál már brutál jó csajokat egy deszkán állva evezgetni a vízen? Ha nem most mutatok párat, illetve azt is, hogy mi az az állva evezés, amit aleggyakrabban SUP-ként emlegetnek, ami az angol „stand up paddleboarding” rövidítése, amit ha nagyon pontosan szeretnénk lefordítani, akkor „állva evezés szörfdeszkán” lehetne. Nemzetközi körökben találkozh

A 2018-as Race to Alaska (R2AK) döntő pillanata

2018-07-04

A 2018-as Race to Alaska (R2AK) döntő pillanata

2018. június 24-én lelkes szurkolók tömege gyűlt össze az alaszkai Ketchikan városában, hogy figyelemmel kísérjék a Race to Alaska (R2AK) első befutóit. Az Alaskan Fish House tulajdonosa szintén túlórázott, hiszen a záróra után is nyitvatartott kapuit a verseny érdekében! Cikkünkben a Federal’s Team Sail Like a Girl csapatról írtunk!

Ez a háromtestes vitorlás lesz a 2018-as Hamilton Island Race Week egyik sztárja

2018-07-03

Ez a háromtestes vitorlás lesz a 2018-as Hamilton Island Race Week egyik...

A legnevesebb ausztrál vitorlásverseny, a Hamilton Island Race Week 150. nevezője egy Vietnamban készült trimarán. Az amerikai dizájnú hajóval egy új-zélandi hajós indul. Ez a hajó nem más, mint a Romanza, ami egy 18,2 méter hosszú, háromtestes vitorlás. Sok reményt fűznek a hajóhoz, amellyel elindulnak az idei ausztrál versenyen is!

hirdetes
Balaton hajó verseny

Szótár

Boci

A boci mentőcsónakot, hajó után köthető kis evezős csónakot jelent. Tovább

Salona 40

Salona 40 vitorlás hajó bemutatása A Salona 40 a második vitorlás hajó a Salona... Tovább

Tovább a lexikonra
hirdetes
IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!X
Érdekelnek a legfrissebb vitorlázással kapcsolatos hírek, legújabb blogbejegyzéseink?


A 'FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE' gomb megnyomásával hozzájárulást adsz a hírlevelek fogadásához és elfogadod az Adatvédelmi Szabályzatunkat.