Íme a Tihanyi csoda, a levendula!

Kövess minket facebookon!
Főoldal > Ismerd meg a A Tihanyi levendulaültetvényeket

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ismerd meg a A Tihanyi levendulaültetvényeket


2024/02/27

Ma már a Tihanynak, és az egész félszigetnek meghatározó szimbólumává vált a levendula, és itt található a legnagyobb ilyen ültetvény is az országban. Most erről írtunk nekte.

 

Íme, a Tihanyi levendulaültetvények!

A tihanyi levendulás története

A levendulás története 1920-ban kezdődik, amikor is egy neves gyógynövényszakértő, Bittera Gyula ide telepítette az első levendula ültetvényt, és a magok egyenesen Franciaországból kerültek hazai földbe, és ez volt az első ilyen ültetvény, melyet ipari célra ültettek, hiszen egészen addig csak kolostorok kertjeiben volt fellelhető.

 

 

Az apátság területén ültette el magvait a szakértő, és sikerét bizonyítva az itt aratott növénynek olyan kiemelkedő illóolaj tartalma volt, hogy még a franciáét is messze lekörözte, és tőzsdei jegyzésbe is került. Ezen felbuzdulva Gyula 100 hektárnyi területet ültetett be a lila csodával. A kommunizmus idején azonban mindez rohamos pusztulásba kezdett, helyére szőlő került, a többi pedig gondozás hiányában teljesen elvadult.

 

Kattints az alábbi képre, nézd meg képeken, milyen gyönyörű a tihanyi levendulás! 

 


A levendula újratermesztése 1986-ban indult el újra, Zátonyi Szilárd, és Zátonyi Zsigmond kezei alatt. 1995-ben új területekre is kinyúlt az ültetvény telepítése, így már nem csak az ólevendulás létezhetett, és olyannyira kinőtte magát, hogy ma már harminc hektárnyi területet foglal magába.

 

Nyaranta a lila szépségek learatása is megkezdődik, ami hosszadalmas eljárás. A virágokból száraz csokrokat kötöznek, és a Belső-tónál található művésztelep tulajdonát képző nádfedeles pajtában szárítják tovább két héten át, és csokrok, illatzsákok formájában kerül a piacra.

 

A virágok magjai Július közepére érnek be, így ekkor a második aratás is megkezdődik, és ebből sajtolják ki az olajat. A lepárlás egyelőre Kerepestarcsán megy végbe, de a jövőben ezt az üzemet is Tihanyba szeretnék költöztetni, hiszen új munkalehetőséget, és turisztikai látványosságot is rejt magában. Érdemes ellátogatni ide legalább egyszer, bár a tapasztalatom az, hogy aki egyszer megnézi a levendulavirágzást, az máskor is vissza fog térni Tihanyba! A szállások minden évben dugig vannak, mi épp ezért nem Tihanyban, hanem Ajkán szoktunk ilyenkor megszállni, mivel autóval nagyon könnyen megközelíthető onnan Tihany, és ez a kedvenc településünk a Balaton-felvidéken! IDE kattintva szállást is találhattok!

 

Lapozzatok a következő oldalra, ahol további érdekességeket olvashattok és videót is láthattok a tihanyi levenduláról!

 

 


Balaton érdekesség utazás



Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Vitorlás szakszótár

Nautic 311 vitorlás hajó

A Nautic 311 cruiser/ racer a sportos vitorlázást preferálja. A család legkisebb tagja, ezzel...

Rendezvényhelyszín

Rendezvényhelyszín Balaton vagy Budapest legszebb részein? Országunk szerencsére gyönyörű...

Nautic 12 Racer vitorlás hajó

Adatok Tervező:            &n...

Badacsony - Hajóállomás BH Zrt.

Badacsony Hajóállomás BH Zrt. kikötő tudnivalók: Mindenképpen azt ajánlom a...

Panorámás ingatlan

Panorámás ingatlan a Balaton partján? Tökéletes választás, örök befektetés. Az Oxigén...
Vitorlázás: sportolóknak és amatőröknek egyaránt!

A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt.

Vitorlázás minden mennyiségben

Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!

Vitorlásversenyek

Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.

Vitorlás életmód

A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.

Vitorlás utazások

Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!

Honlapkészítés, webdesign, keresőoptimalizálás: Expedient
Marketing tanácsadónk a: Marketing Professzorok Kft.