A Dél-Kínai-tenger sosem bánt kegyesen a filippínó tengerészekkel, akiknek már évszázadokkal ezelőtt is meggyűlt a bajuk az életveszélyes monszunokkal és zátonyokkal. Idén tavasszal azonban egy csapat bátor tengerész mégis nekivág egy közel 1000 kilométeres tengeri útnak a Fülüp-szigetek és Kína között. A merész csapat dolgát tovább nehezíti, hogy az utat majdnem 1700 éves, időszámításunk után 320-ból származó technológiával megépített hajók fedélzetén készülnek megtenni.
„A legjobban az éjszakai vitorlázástól félek, hogy áthajthatnak rajtunk a nagy hajók” mondta a 69 éves Arturo Valdez, a vakmerő tengerészek vezetője. A hajókon semmilyen modern navigációs rendszer nincs, így a csapat tagjai kizárólag csak saját szemükre hagyatkozhatnak a veszélyforrások (például az előbb említett nagyobb hajók) kiküszöbölésére. „Még a radarjaikon sem láthatnak minket, mert a hajók fából készültek.”
Valdez egy nagyjából 30 fős legénység feje, akik idén tavasszal indulnak útra Manilából három, 18 méter hosszú vitorlás fedélzetén. A tengeri járművek keményfa deszkákból, színes vitorlákból és csupán egy minimális fedett részből állnak, ami a nap elleni védelmet hivatott biztosítani. A körutazás durván egy hónapig tart majd – egyik hajó fedélzetén sincs WC.
De miért is vállalkoztak erre a cseppet sem veszélytelen küldetésre ezek a filippínó tengerészek? A csapat Paduka Pahala filippínó szultán hajóútját szeretné bejárni, aki 1417-ben indult útnak, hogy tiszteletét tegye a Kínában uralkodó Ming-dinasztiának. Habár elérte úti célját, a szultán nem sokkal később egy betegség áldozata lett. Felesége és gyermekei Kínában maradtak és földet illetve állampolgárságot kaptak. Leszármazottaik a mai napig ezen a környéken élnek.
A projektvezető Valdez reméli, hogy utazása nem úgy végződik majd, mint a szultáné. A siker érdekében, és hogy ne térjenek le a tervezett útvonalról, a férfi helyi navigátorok segítségét kérte, akik tapasztaltak a csillagok alapján történő tájékozódásban. A csapatban több olyan hegymászó is van, akik már jártak a Mount Everesten – velük tart például Carina Dayondon, aki azzal írta be magát a hegymászás történelemkönyvébe, hogy egyike volt annak a három filippínó nőnek, akik először hódították meg a legendás csúcsot.
A csapat több évszázaddal ezelőtti designok alapján készült balangay vitorlások fedélzetén indul útnak, de persze nem felkészületlenül. 2009-ben már kipróbálták ezeket a hajókat, amikor is egy 17 hónapos utazás során bejárták Délkelet-Ázsiát.
„Amikor nem volt szél, akkor eveznünk kellett. Nem volt kommunikáció, nem voltak mobiltelefonjaink, és nem merészkedtünk túl messze a partvonaltól. Halászoktól kérdeztük meg, hogy merre érdemes menni. Az egésszel azt akartam bizonyítani, hogy a tengerészet a véremben van.”
Egyszer egy monszun letérítette őket a tervezett útvonalról és attól tartottak, hogy a déli Fülöp-szigeteken túszul ejtik majd őket, ahol ez egy igazán jövedelmező üzletnek számít. „Az egész az ösztönökön múlott – volt néhány meleg helyzet.”
Valdez ritkán érezte magát elveszettnek korábbi útjain, de a következő Dél-Kínai út komolyabb kihívásnak ígérkezik, hiszen a csapatnak óceáni területeken is át kell majd kelnie. Ez lesz a férfi harmadik próbálkozása, hogy egy balangay fedélzetén eljusson Kínába – egyszer Vietnámból indult útnak még 2010-ben, akkor azonban a szél eltérítette az útjáról, második útja tavaly nyáron pedig a veszélyes szelek miatt el sem kezdődhetett.
Sajnos a kínai kikötők szabályai miatt nem utazhatnak bizonyos modern felszerelések nélkül – a három hajóból legalább egynek rendelkeznie kell motorral, lámpákkal és egy rádióval is. „Azt hiszem, hogy ez az út lesz az utolsó ilyen, mert az ember nem mehet be Hong Kongba vagy Szingapúrba úgy, hogy nincsenek modern eszközök a fedélzeten, amikkel kommunikálhat a kikötői hatóságokkal.”
Kína és a Fülöp-szigetek között politikai feszültség van a Dél-Kínai-tenger bizonyos területeit illetően, azonban Valdezék útja ezeket nem keresztezi. „Mi nem foglalkozunk a politikával. Ez egy kulturális utazás… ezek a délkelet-ázsiai vizek egyesítették az embereket. És azt hiszem, hogy bizonyos értelemben ez az egész utazásunk üzenete.”
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!