Vasárnap 2010. október 30-án kezdődik a téli időszámítás, ekkor hajnali három órakor kettő órára kell visszaállítani az órákat.Ezzel elkezdődik a téli időszámítás és ha az időjárás nem is figyelmeztetne minket erre (fog) ekkor igazán tudatosul bennünk, hogy itt a tél. Most visszakapjuk azt az egy órát, amit a nyári időszámításnál „elvettek”, ugyanakkor az arra érzékenyek készülhetnek arra, hogy az óraátállításnál jelentkezhet – fejfájás, rosszkedv, lehangoltság.
Az őszi óra-átállítással térünk vissza a csillagászatilag indokolt időszámításhoz, amit az órák tavasszal történt előreállítása miatt elveszítettünk. Az egész Európában egységesen alkalmazott módszer lényege, hogy a tavaszi átállításkor hivatalosan áttérnek a nyári időszámításra, amely a nap járásához képest egy órát csal.
A tavaszi és az őszi átállítás célja, egyaránt az, hogy az emberek szokásos ébrenléti ideje - a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak - minél jobban egybeessen a természetes nappali világosság idejével. A tavaszi óraigazításkor tehát egy órával kevesebbet alhatunk, ezt hozzuk be az őszi visszatekeréssel.
Az óraátállítás először 1976-ban, három évvel az első olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. A hatóságok a lépést azzal indokolták, hogy az akcióval 300 ezer tonna kőolajnak megfelelő energia megtakarítás érhető el. Magyarországon 1980 óta alkalmazzák évről-évre a nyári időszámítást, amelynek szintén az volt a célja, hogy energiát spóroljunk meg. A nyári-téli időszámítást jelenleg egy kormányrendelet szabályozza, amelyet az Unió tagállamaiban érvényes szabályhoz igazítottak. Eszerint a nyári időszámítás minden év március utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart.
A legújabb számítások azonban kimutatták, hogy a fogyasztás átalakulása miatt már nem lehet ezzel a módszerrel energiát megtakarítani. Amerikai kutatók három éven át mérték hét millió háztartás áramfogyasztását, az energiafogyasztás azonban nem csökkent az átállítás után. Ennek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az óraátállítás nem jelent áram megtakarítást.
A szervezetünk általában csodálatos módon tud alkalmazkodni a fokozatosan bekövetkező változásokhoz. Azonban ha valamilyen hirtelen változás következik be a külső tényezőkben, akkor az átmeneti, ritkább esetben tartós alvásproblémát okozhat. Ezek a külső hatások a téli időszámítás kezdetén nem okoznak különösebb problémát, de a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a nyári időszámítás kezdetén megnövekszik a balesetek, szívinfarktusok száma, s a szervezetünk alkalmazkodása jó pár napba, esetleg hetekbe telhet.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!