Forrás: MTI/MTVA
Várhatóan több mint félezer hajó indul az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon.
A július 18-án rajtoló Balaton-kerülő verseny csütörtöki sajtótájékoztatóján Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke elmondta, kilencven éve rendezik meg a Kékszalagot, amely idén az MVSZ második legfontosabb eseménye a párizsi olimpia után. Balatonfüredre több mint 500 hajót várnak, ami 2800-3000 résztvevőt jelent. Kiemelte, a legjobbak mellett a mezőny nagyobb része általában másfél nap alatt teljesíti a légvonalban mintegy 150 kilométeres, Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távot, ezalatt pedig a legkülönbféle időjárási körülményekkel találkoznak, ettől is szép és izgalmas a verseny.
Zolnai György, a névadó Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, az ország egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező sporteseményét támogatják, amely megmozgatja az egész vitorlás közösséget. Hozzátette, rengeteg hasonlóság a verseny és a bank között, "nincs hátszelünk, van amikor kreuzolunk és rengeteget innoválunk".
Józsa Márton, a tavaly 5 óra 3 perc és 56 másodperces csúccsal győztes, magyar fejlesztésű MLS Raiffeisen Fifty-Fifty tulajdonosa és kormányosa közölte, gyenge szélben szoros versenyre számít. Úgy vélte, kicsi az esély az újabb rekordra, mert tavaly minden összejött, amikor a kétárbócos katamarán - amely idén ötödik győzelmére készül - több mint két órát javított saját csúcsán.
Holczhauser András, az MVSZ főtitkára és a szervezőbizottság elnöke jelezte, az egyhetes Kékszalag fesztivál keretében számos kiegészítő program várja az érdeklődőket, ilyen a fiatalok részére kiírt Kékpántlika vagy a pénteken sorra kerülő Audi Speed Challenge, amelyen a leggyorsabb vitorlások mérhetik össze sebességüket, továbbá a párizsi olimpikonokkal is találkozhatnak a vendégek. Újdonság, hogy a Kékszalagon minden hajót nyomkövetővel látnak el, ezzel is növelve az online élő közvetítés élményét.
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!