A földön több olyan terület is található, amiknek a látogatása a turisták számára tiltott vagy igencsak korlátozott, szigorú ellenőrzések és feltételek mellett látogatható.
14 azonosított törzs van jelenleg, körülbelül 2000 lehetnek. Többnyire szalmatetős kunyhókban élnek, és mogyorót, banánt, kukoricát fogyasztva élnek. A brazil és a perui kormány is szigorúan tiltja a terület látogatását.
Becenevén „A tiltott sziget” az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozó Hawaii állam egyik szigete. A legrégibb lakott sziget, amely a huszonkilenc kilométerre-nyugatra fekvő Kauai születése után keletkezett. Területe mindössze 181 négyzetkilométer, legmagasabb pontja a 390 méter magas Pani’au. Területének zöme száraz, szinte sivatagos, eső alig esik. A sziget lélekszáma olyan 200 fő körüli. A turisták elől elzárt, és az átlagemberek számára megfizethetetlen helikopteres túrán közelíthető meg.
Valószínűleg már mindenki hallott erről a helyszínről, amely az Egyesült Államok nevadai katonai bázisa. Atomrobbantásokat hajtanak végre, fegyvereket tesztelnek, és állítólag még földönkívüli lényeken is végeznek kísérleteket.
Még Tom Hanks-nek sem sikerült bejutnia egykönnyen az Angyalok és Démonok című filmben. Mivel itt olyan ősi dokumentumok vannak, mint Michelangelo levelei vagy a Galilei-periratok. Csak néhány nagy szaktekintélyű tudós számára látogatható és kutatható.
A Csernobili atomerőműben bekövetkezett baleset után a radioaktív sugárzás, illetve a nyitott reaktormaradvány közelsége miatt 1986. május 2-án döntötték el a város kb. 12500 lakójának kitelepítését. Saját felelősségre, rövid vezetett túrán megtekinthető.
Egy teljesen zárt város Oroszországban. 1979-ben alapították, az Ural hegység legnagyobb, 1650 méter magas Yamantaw hegy vonzáskörzetében. A 90-es évek végén, amerikai műholdak nagyméretű ásatások nyomait észlelték ezen a területen. A hegységgel kapcsolatosan feltett számos kérdésre az oroszok csak annyit válaszoltak, hogy ez egy orosz kincseket, élelmiszereket őrző övezet, valamit egy atomháború esetén a vezetőség részére fenntartott bunker is található a térségben. Körülbelül 17 ezren lakják, olyanok akik nukleáris fegyvertárban és atombunkerben dolgoztak.
Ijesztő, de mégis „csábító” hely mindegyik. Valószínű, ha elmehetnék akkor több gatyát is vinnék magammal… :D
A vitorlázás nem csupán egy sport, hanem egy életstílus. Ezt mi is tudjuk. Ezért igyekszünk mindenről beszámolni, ami vitorlázáshoz hozzá tartozik. Nemcsak Balatoni, Adriai és egyéb külföldi helyszíneken való vitorlázásról és vitorlásversenyekről olvashatsz itt, hanem megtalálhatod a legmodernebb technológiákat és a legújabb vitorlás divatot is cikkeink között. Nemcsak profi sportolóknak ajánljuk vitorlázásról szóló oldalunkat, hanem azoknak is, akik hobbiszerűen űzik, vagy esetleg még csak érdeklődnek a vitorlázás iránt. Ha pedig Balatonfüreden konferencia helyszín érdekel, akkor a Vinifera 5* Superiort ajánljunk!
Hírek a vitorlázásról a világ minden szegletéből: minden, amit a vitorlázásról tudni érdemes. Kövesd nyomon a világ leghíresebb vitorlásversenyeit velünk, less el trükköket, hogy hogyan is csinálják a profik! Akár a Balatonon repít a szél, akár az Adrián vitorlázol, vagy valamelyik másik tengeren, hasznos tippekkel és tanácsokkal szolgálhatunk. Mit vigyél magaddal, ha vitorlázásra készülsz, vagy mikre kell figyelned, ha beköszönt a tél? Itt megkapod mindenre a választ. A legfrissebb tudnivalókkal várjuk a vitorlázás szerelmeseit!
Velünk egyik vitorlásversenyről sem kell lemaradnod. Kövesd velünk nyomon a vitorlázás élversenyeit! Nemcsak a hazai megrendezésű vitorlásversenyekről olvashatsz cikkeket, hanem olyan legendás nemzetközi vitorlásversenyekről is, mint a Volvo Ocean Race. Te is kíváncsi vagy, hogy hogyan alakul a helyzet a vitorlázás csúcsán? Ne maradj le a legfrissebb hírekről! Velünk könnyen képbe kerülhetsz a legfontosabb vitorlásversenyekről, a legfrissebb híreket olvashatod első kézből.
A vitorlázás több, mint egy sport, egy valódi életforma. Velünk képben lehetsz a vitorlázással kapcsolatos életstílus újdonságaival: a legújabb vitorlás divattal, a legjobb felszerelésekkel vitorlázáshoz, a legújabb órákkal, amiket vitorlázáshoz fejlesztettek, de a legjobb luxusautókról és technológiai felszerelésekről sem kell lemaradnod! Mit vegyél fel vitorlázáshoz, melyik a legkényelmesebb cipő vagy a legjobb óra egy vitorlásversenyhez? Itt mindent megtalálsz.
Az utazás a vitorlázás elengedhetetlen része. Az új tájak és kultúrák felfedezése még izgalmasabbá teszi a vitorlázást. Nincs is jobb program, mint vitorlázás közben a nyílt vízről megcsodálni a hely nyújtotta látványt, nem is kell túl messzire utaznod ehhez, a Balaton is varázslatos panorámát tár eléd az év minden napján. De persze külföldi utazásokkal, vitorlás utazási ötletekkel is szolgálhatunk, de a csodálatos kis hazánkról sem feledkezünk meg, a hazai vitorlázás központjával a Balatonnal együtt. Fedezz fel te is izgalmas tájakat vitorlázás közben!